A globális nagyvállalatok legjobbjai között nyert elismerést a Nissan vízgazdálkodása

A Nissan emellett megszakítás nélkül negyedik éve kapott „Vezető” szintű besorolást a CDP klímaváltozási jelentésében.

A Nissan a legjobb besorolást kapta a CDP 2017-es Global Water Report vízgazdálkodási jelentésében, és így először került be a gondos vízhasználatért díjazott nagyvállalatok „A” csoportjába.

A vállalat emellett sorozatban a negyedik alkalommal kapott „Vezető” szintű besorolást a CDP klímaváltozási jelentésében.

A korábban Carbon Disclosure Project néven ismert CDP évente rangsorolja a multinacionális vállalatokat vízhasználatuk, illetve a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló erőfeszítéseik alapján. A Nissan egyike annak a 74 vállalatnak, akik a CDP számára adatokat szolgáltató több mint 2000 vállalat közül került be az „A” csoportba.

A Nissan minden egyes gyáregységében törekszik a vízhasználat csökkentésére, illetve a megfelelő vízgazdálkodásra. A vállalat többféle technológiai megoldással, valamint – a helyi vízellátási viszonyokat is figyelembe véve – a vízhasználat csökkentésének elősegítésével és szorgalmazásával, illetve a víz ellátásilánc-menedzsmentjével dolgozik ezekért a célokért minden egyes gyáregységében.

A Nissan kitűzött célja, hogy az új járműveinek teljes életciklusára számított, az üzemanyag vagy az áram előállításával is számoló úgynevezett „well to wheel” szén-dioxid-kibocsátását 2050-re 90%-kal csökkentse a 2000-es értékekhez képest. A Nissan gyártja a világ piacvezető zéró emissziós járművét, a LEAF-et, és az egyes országok  kormányaival illetve más vállalatokkal közösen dolgozik az elektromos autók töltését szolgáló infrastruktúra bővítésén.

A Nissan a jövőben is aktívan folytatja a különböző környezetvédelmi feladatok megoldására irányuló munkát, illetve a vállalati értéklánc teljes környezetterhelésének mérséklését a Nissan Green Program cselekvési tervben foglaltak alapján.

A 2000-ben alapított, mára komoly tekintéllyel bíró, brit bejegyzésű CDP nonprofit szervezet mögött összesen 100 billió dollárnyi vagyon felett rendelkező intézményi befektetők állnak. A teljes CDP jelentés (angol nyelven) a www.cdp.net weboldalról tölthető le.

A Nissan környezetvédelmi kötelezettségvállalásaival kapcsolatos további információkért látogasson el a http://www.nissan-global.com/EN/ENVIRONMENT/ weboldalra.