Guinness-rekordot döntött egy hibrid Toyota

Mi a közös a Toyota Le Mans-i versenyautójában és a márka elsőkerék-hajtású hibrid zászlóshajójában? Nos, mindkettő egy 24 órás sportesemény kapcsán írta be magát a Guinness világrekordok könyvébe.

Egy nap leforgása alatt közel 3500 kilométert tett meg egy Toyota Avalon, és ezzel beautózta magát a Guinness világrekordok könyvébe. A Toyota Camry nagy testvérének hibrid hajtáslánccal szerelt kivitele egy kínai tesztpályán döntötte meg a rekordot. Az autó 24 órán át körözött a zárt pályán, csak tankolni, illetve sofőrt cserélni állt meg. A rekordkísérletben részt vevő hét profi pilóta 144,4 km/óra átlagsebességgel teljesítette az embert és gépet próbáló kihívást, így végül amikor letelt a kiszabott idő, 3465 kilométert és 471 métert tettek meg.

Ez jóformán méterre megegyezik az észak-norvégiai Tromsø és Budapest közötti távolsággal (3466 km), de közúton az iraki Bagdad is csak néhány kilométerrel van messzebb a magyar fővárostól (3498 km), mint amekkora távot 24 óra alatt megtettek a Toyota-csapat tagjai. 

Az Avalont a pilóták és a kisegítő személyzet felkészültsége mellett a Toyota hibridek két eredendő tulajdonsága segítette hozzá a Guinness-rekordhoz: az egyik a felülmúlhatatlan megbízhatóság, a másik pedig a rendkívüli takarékosság. A 2,5 literes benzinmotorra épülő, 178 lóerős, 221 Nm-es hibrid hajtáslánccal szerelt modell észak-amerikai típusbizonyítványában szereplő, hivatalos fogyasztási értéke 5,34 l/100 km az autópályán, ami az 50 literes üzemanyagtartállyal együtt 930 kilométert meghaladó elméleti hatótávolságot jelent.

Az Avalon friss Guinness-rekordja egy hosszú világcsúcssorozat új állomása. 2021-ben a Toyota Mirai minden más hidrogénüzemanyag-cellás járműnél messzebb, 1360,378 kilométerre jutott el egyetlen feltöltéssel, méghozzá közúti forgalomban. Útja során egyáltalán nem szennyezte a légkört. Ha egy hasonló teljesítményű, de hagyományos benzinmotorral szerelt autóval tették volna meg ugyanezt az utat, az mintegy 300 kilogrammnyi szén-dioxidot bocsátott volna ki a levegőbe.

A 24 órás futam népszerű kihívásnak tűnik a Toyota berkeiben: 2017-ben Kamui Kobayashi, a Toyota Gazoo Racing pilótája a Le Mans-i 24 órás futamon új sebességi körrekordot (251,89 km/óra) állított fel a ToyotaTS050 Hybrid versenyautóval. Ugyanaz a típus két évvel később ugyanitt egy másik csúcsot döntött meg, amikor volánjánál Mike Conway pilótával 3 perc 17,297 másodperc alatt tett meg egy kört.

24 óra alatt közel 3500 kilométert megtenni: embert próbáló teljesítmény. De akkor mit mondjunk Emil és Liliana Schmid utolérhetetlen bravúrjáról: a svájci pár 1984. október 18-án indult el világ körüli útjára, és legutóbbi információink szerint még mindig nem tértek haza. A Guinness világrekordok könyvében 2017 áprilisában jegyezték be őket: ekkor 33 év alatt 741 065 (a mai napig 781 ezer) kilométert tettek meg, és 186 országot kerestek fel 60-as szériájú Toyota Land Cruiserükkel.

Korántsem ennyire heroikus, ám ugyanennyire megdönthetetlen a Corolla világcsúcsa: miután 2005-ben a világon elsőként lépte át a 30 milliós darabszámot, változatlan lendülettel tört a következő harmincra, amit minden jel szerint váratlan gyorsasággal fog elérni: 2021-ben már 50 millión túl járt a típus.

Fotók: Toyota, Guinnessworldrecords.com