Gyakorlásra és megfelelő védekezési eszközökre is szükség van a vadbalesetek megelőzéséhez


Amikor vadbalesetekről olvasunk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy velünk ilyesmi sosem fordulhat elő. A rossz hír az, hogy a közúti baleseteket három tényező együttes hatása befolyásolja, az eszköz, a pálya és az EMBER. Ráadásul aközponti statisztikák alapján, a közúti balesetek 90%-a az „EMBERI” tényezőre vezethető vissza, így a balesetek megelőzése tekintetében a legfontosabb körülmény a gépjárművezető felkészültsége lehet… megkérdeztük Csörgő László vezetéstechnikai trénert (drivingcamp Hungary), hogy mi a véleménye erről és mit tehetünk a gyakorlatban…

CS.L.:
 egy közúti baleset összetett folyamat eredménye és a gyakorlott gépjárművezetők is ki vannak téve a veszélynek. Nagyon sokszor pont az okozza a baleseteket, hogy a vezetők rutinból közlekednek, nincsenek 100%-ig jelen a közlekedésben. A hirtelen kialakuló vészhelyzetben, mindenki saját aktuális állapota és készség szintje alapján reagál, azonban egy stresszhelyzetben – az esetek nagy százalékában – ez kevésnek bizonyul…

A vezetéstechnikai képzéseken van mit tennünk, alapstatisztika, hogy résztvevőink 80%-a nem tud helyesen vészfékezni, illetve hatékonyan elvégezni egy kikerülési feladatot. Azonban meggyőződésem, hogy rengeteget tehetünk az egyéni felkészültség területén. A készségek fejleszthetőek!

Mit gondol a biztonságot szolgáló eszközökről, mi a véleménye a Siren7MAX vadriasztóról?

CS.L.: 
minden eszköz, amely szolgálja a biztonságunkat hasznos. Legyen szó az autókba épített vezetéstámogató rendszerekről, vagy az utólagosan felszerelhető eszközökről egyaránt. A lényeg, hogy tegyünk meg mindent, amely tőlünk elvárható a balesetek kivédése érdekében!

A Siren7MAX egy hatékony eszköz, amely segít felhívni az állatok figyelmét az érkezésünkre egy olyan hanggal, amely nincs jelen a hétköznapi életükben, ráadásául magyar találmány! Azonban a legfontosabb szabály, hogy felelős, defenzív szemléletű és felkészült gépjárművezető nélkül nincs védelem, bármikor megtörténhet a baj!


Hol vannak a legveszélyesebb útszakaszok? – kérdeztük Dr Farkas Jánost az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék / Útökológiai Munkacsoport vezetőjét

F.J.:
 A gyorsforgalmi utakat, autópályákat, autóutakat ún. védő kerítés határolja. A csomópontok fel- és lehajtó ágainál azonban véget ér a kerítés, és az állatok be tudnak jutni a pályatestre. Saját vizsgálataink is azt mutatták, hogy a vadbejutások 80-90 %-a csomópontoknál történik. Az alsóbbrendű utakat azonban nem határolják védő kerítések. Ráadásul a vadak vonulásuk során keresztezik ezeket az utakat, így megnő a gázolások esélye.
Mit tehetünk a vadgázolások ellen, mi a véleménye a Siren7MAX vadriasztóról?

F.J.: 
A problémára megoldás lehet olyan berendezés használata, amely, ha nem is tartja távol az állatokat az úttól, de egy rövid ideig feltartja őket. A Siren7MAX akusztikus riasztó is olyan vadriasztó eszköz, amely menet közben erős hangot ad ki. Terepi vizsgálatok során megállapítottuk, hogy az állatok felfigyeltek a hangra, és egy rövid ideig mozdulatlanul várakoztak. Ha belegondolunk, hogy az állatokkal való ütközések leggyakrabban másodperceken vagy tört másodperceken múlnak, potenciálisan csökkenthetjük a vadgázolásokat, ilyen eszköz használatával.

Siren7MAX előnye még, hogy nem igényel elektromosságot, a mágneses rögzítésének köszönhetően könnyű elhelyezni az autó tetején, motorház tetején, és könnyű eltávolítani is.


Hangsúlyozzuk azonban, hogy tökéletes biztonság nem létezik. Nincs és nem is lesz olyan eszköz, amely mentesítene a saját felelősségünk alól. Vegyük figyelembe az állatok viselkedését, szokásait is. Szürkülettől-pirkadatig fokozottan figyeljünk az állatokra, főként a szaporodási időszakban. Nagyobb biztonságunk érdekében használjuk ki azokat a lehetőségeket, amelyeket az olyan eszközök biztosítanak, mint a Siren7MAX.

Hogy pontosan miről is van szó?

A vadbalesetek kivédésére leggyakrabban vadsípokat vagy vadriasztóberendezéseket ajánlanak a szakértők, amely készülékek különböző frekvenciájú hangokat adnak ki, az állatok riasztására. A hang hatására a fák és bokrok közt megbúvó vadak megriadnak és megpróbálnak távolabb kerülni a zaj forrásától.

Az egyik magyar fejlesztésű vadriasztó, a Siren7MAX, 3 kHz frekvencián szólal meg és 115 dB hangerősséggel dolgozik (KTI mérési jkv.). Ez az emberi füllel is hallható, erős hang, biztos jelzést ad az út mellett kószáló állatoknak érkezésünkről.

https://egyszermarlattamautot.hu/?s=vadbaleset