Gyorsan bővül a tiszta és csendes járműállomány

    Minden eddiginél gyorsabban bővül a tiszta és csendes járműállomány Magyarországon; idén szeptember végéig csaknem ugyanannyi zöld rendszámot adtak ki, mint tavaly egész évben – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) a Facebook oldalán kedden.

    Kiemelték: a környezetkímélő hajtásra utaló hatósági jelzéssel már 58,5 ezer jármű közlekedik, ami 2020 elejéhez képest háromszoros növekedésnek felel meg. A leginkább klímabarát, tisztán elektromos járművekből jelenleg négyszer több van, mint a vírusválság előtt – tették hozzá.


    A vidéken zöld rendszámmal forgalomba helyezett járművek száma szeptemberben múlta felül először több mint tízezerrel a budapestiekét – mutattak rá.


    A Belügyminisztérium rendszeres adatközlésére hivatkozva jelezték, hogy a környezetkímélő járművek túlnyomó többsége személyautó, de majdnem 1800 tehergépkocsi is van. Főként az elektromos közösségi közlekedési eszközök városi használatát ösztönző Zöld Busz Programnak köszönhetően 143 autóbusz visel zöld rendszámot. A tisztán elektromos motorok tavaly augusztus óta szerelhetők fel világoszöld alapszínű hatósági jelzéssel; mostanra 237 darab közlekedik így a hazai utakon.


    A tárca emlékeztetett arra, hogy a kormány a Klíma- és természetvédelmi akcióterv több intézkedésével ösztönzi a károsanyag-kibocsátás ötödéért felelős közlekedés zöldítését. A kabinet a Zöld Busz Program mellett több pályázattal támogatta a tiszta és csendes autók, robogók, elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlását – fejtették ki.


    A bejegyzésben arra is kitértek: Magyarország az iparfejlesztésben is előmozdítja az alternatív hajtások terjedését. A TIM járműipari jövőképe szerint hazánk Németország mellett európai akkumulátorgyártási központtá válik. Zöld úton járunk a hidrogéngazdaság kiépítésében is. Az iparági stratégia elsőként a nehézgépjármű-forgalomban számít a technológia gyors térnyerésére, de a hidrogén-üzemanyagcellás motorvonat beszerzésének lehetőségét piackutatással vizsgálja már a MÁV is” – írták.