Gyorsjelentés az új állami e-autó támogatási programra vonatkozóan

Gyorsjelentés pontokba szedve:

1. Kiváló koncepcionális megoldás a kiíró részéről,  hogy személyszállításra (pl.taxi) során használt e-modellek beszerzését külön pályázatban kezelték. Mint ismeretes akár 6,75 millió forint állami támogatást biztosítva a pályázók részére. Egyrészt átláthatóbb, tisztább forráselosztást jelent, illetve azon kört támogatják, mely a városi környezetben (légszennyezettség és egészségügyi hatások miatt a belvárosi kibocsátásmentes közlekedés a legfontosabb) a legtöbbet használja a gépjárművét.

2. Örvendetesnek tartom, hogy megemelték 1 millió forinttal a nagyobb (2,5 millió forint) támogatást biztosító sáv felső határát. Így még több e-modell és felszereltségi szint válik elérhetővé az e-gépjárművet vásárlók számára.  Olyan további modellek jelenhetnek meg a kínálati oldalon, amik már nem csak városi felhasználásra  (pl. nagyobb akkumulátor kapacitású változatok) alkalmasak.

3. Óriási löketet adhat a nagyobb hatótávval rendelkező, nagyobb méretű e-modellek terjedésének, hogy a 15 milliós felsőhatárral létrehozott sáv állami támogatás mértékét háromszorosára,  1,5 millió forintra emelték.  Ebben az árkategóriában már olyan modellek is elérhetőek, mint az elektromos autózás úttörőjeként számon tartott Tesla a világ egyik legkeresettebb Model 3-as típusa, mely hatótáv, biztonság és kényelem szempontjából szinte kompromisszummentes e-modellnek tekinthető.

4. Ebből a pályázatból kimaradtak a vállalkozások, hiszen ez a kiírás csak kizárólagosan magánszemélyeknek, civil szervezeteknek, felősoktatási intézményeknek szól. Fontosnak tartom, hogy minél hamarabb kiírásra kerüljön a vállalatok számára is elérhető pályázat, hiszen a vállalati vásárlások részaránya jelentős. Továbbá a vállalatok által, flottában kezelt e-gépjárművek néhány év múlva már a lakossági használatot erősítik, így válik elérhetőbbé a lakosság számára is az elektromos autózás.

5. A három különböző benyújtási időszak is kiváló ötlet,  szintén a kiszámíthatóság, tervezhetőség szempontrendszerét vették alapul.

6. A kiíró kiválóan ismerte fel, hogy a hét vagy többszemélyes elektromos autók jelenlegi árszínvonala magasabb, mint a 4-5 személyes elektromos autóknak. Ennek alapján a két sáv felső határát jelentősen (2 millió forinttal) megnövelték, így már néhány e-kisbusz is belefér a támogatásba.

7. Jó hír, hogy továbbra is kombinálható a nagycsaládosok autóvásárlási programjával, így akár 5 milliót forint állami támogatás is jár egy elektromos hétszemélyes autó vásárlása esetében, ami már igen kecsegtető összeg.

8. Az egyik  legfontosabb új feltétel, hogy a vásárlási szándék nem elegendő a pályázatunk benyújtásához, meg is kell rendelnünk az adott e-modellt a kereskedőnél. Tehát a kereskedőnél meg érvényes megrendeléssel kell rendelkeznünk, csak ezt követően adhatjuk be a pályázatot. Mi a célja ezzel a kiírónak? Ezzel kiküszöbölhető, hogy sokan beadják, de mégis meggondolják magukat, így elveszik a lehetőséget más pályázótól. Ezt követően jogosan merül fel a következő kérdés: De mi van akkor ha mégsem kapjuk meg időközben a pályázati összeget, például forráskimerülés miatt? Szinte biztos vagyok benne, hogy meg fogja kapni, az előző támogatási program esetében is történt keretemelés.  A kereskedők is rugalmasak voltak már a tavalyi pályázat során is, költségmentesen (foglaló, előleg elvesztése nélkül) el lehetett állni a megrendeléstől, ha időközben valamilyen oknál fogva mégsem kapta meg a pályázó az állami támogatást.


9. Új, könnyítő feltétel jelent meg az e-“tesztautókra” vonatkozóan is. A teljesen új e-autók mellett a korábbi 6 hónapos maximális élekort az új pályázat megduplázta, immáron maximum 12 hónapos e-autóra is igényelhető a támogatás. A futásteljesítményre vonatkozó maximum 6000 kilométeres korlát megmaradt. A könnyítésnek köszönhetően még több kedvezőbb árú e-autó jelenhet meg a kínálati oldalon.

Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület