Ha minden jól alakul, jövő januárban startol az “EXTREME E” VERSENYSOROZAT

Hogy repül az idő… 2021 januárjában indul a látványos új off-road versenysorozat, az „Extreme E”, amely a professzionális autósportot elektromos SUV-okkal viszi el a föld legtávolabbi sarkaiba. A sorozat alapító partnere és exkluzív gumiabroncs-beszállítója a Continental.

Már több mint egy év telt el azóta, hogy az együttműködést hivatalosan bejelentették. A résztvevőknek még kilenc hónapjuk van arra, hogy az első versenyig megbirkózzanak a rendkívüli kihívásokkal, ez természetesen nagy nyomást gyakorol a fejlesztőkre és a tesztsofőrökre egyaránt. „Mire hivatalosan bemutatták a rendezvénynaptárt, az összes érdeklődő felismerte, hogy egy teljesen új és egyedi projekt részesei vagyunk” – mondja Sandra Roslan, aki az Extreme E projektfelelőse a Continentalnál. „A menetrend nagyon szoros, az előre nem látott késedelmeket szinte lehetetlen lesz behozni.”
Jövő január 22-én rajtol az Óceáni-szakasz, amely egy UNESCO világörökségi helyszín és az Atlanti-óceán között zajlik. Szenegál fővárosától, Dakartól nem messze, a Lac Rose-tó partján indul a versenysorozat, amely a szervezők reménye szerint az autósportot a klímavédelem nagykövetévé teszi. A veszélyeztetett élőhelyek közelében lévő útvonalak kiválasztásával az Extreme E autóverseny-sorozat világszerte fel szeretné hívni a figyelmet az éghajlatváltozásra az autósport rajongói, valamint a kiválasztott helyszínek politikusai, lakosai és hatóságai körében, egyben arra ösztönözni őket, hogy fokozottan figyeljenek, és tegyenek intézkedéseket a globális felmelegedés 1,5 Celsius fokon belül tartása érdekében.
„Ezután indulnak be igazán a dolgok” – mondja Sandra Roslan – „2021 márciusában a szaúd-arábiai sivatagban folytatjuk, majd májusban a Himalájában versenyzünk. Az abroncsoknak nem csak egy teljesen új járművön kell kifogástalanul teljesíteniük, hanem extrém útvonalakon, egymástól merőben eltérő éghajlati körülmények között is.”

Már csak kilenc hónap van hátra: hamarosan indul az új „Extreme E” versenysorozat

Ha figyelembe vesszük, hogy egy hagyományos autóhoz való új gumiabroncs kifejlesztése általában három-négy évig tart, hamar beláthatjuk, milyen kihívásokkal kell szembenéznie a Continental gumiabroncs-fejlesztőinek. „Az ODYSSEY 21 rendkívül különleges jármű, amely hosszában, szélességében és súlyában nagyjából hasonlít egy hagyományos SUV-hoz, de 550 lóerőnek megfelelő elektromos teljesítményével háromszor akkora nyomatékra képes, mint egy Formula E Gen 2 jármű” – mondja Sandra Roslan. A tavaly október óta tartó intenzív tesztelési fázis során a Continental olyan emberekre támaszkodik, mint Mikaela Åhlin-Kottulinsky.

A svéd autóversenyző sikeresen szerepelt a Skandináv Túraautó Bajnokságon, sőt, eddig ő az első és egyetlen nő, aki versenyeket tudott nyerni a sorozatban. A tesztjárművek egy, a sikeres Continental CrossContact sorozaton alapuló, egyedi kivitelezésű modellt használnak. „Jelenleg elmondhatjuk, hogy az autó és az abroncsok összhangban vannak” – mondja a Continental projektmenedzsere. Mostantól az első verseny kezdetéig már csak a profil különféle szélsőséges kihívásokhoz való lehető legjobb igazítása van napirenden. A ContiPressureCheck technológia segítségével az olyan abroncsadatok, mint a guminyomás vagy -hőmérséklet is láthatóvá válik a sofőrök számára a vezetőfülke kijelzőjén a versenyek alatt.
A járműveket augusztusban kapják meg a csapatok. Addig még viszont számos további tesztmenetet hajt végre a Continental és Mikaela Åhlin-Kottulinsky.
Az Extreme E-t a Formula E-vel együttműködésben rendezik meg. 2021-től a Continental lesz az Extreme E autóverseny-sorozat prémium támogatója. A technológiai vállalat látja majd el a nagy igénybevételhez alkalmazkodó különböző gumiabronccsal az összes, a versenyben résztvevő járművet. A rendező Formula E Holdings Ltd. tíz csapatra számít a sorozat első évadjában.