Halálos közúti baleset történt a Pest megyei Sülysáp közelében – egy kutya is elpusztult (Fotókkal)

Személyautó és teherautó ütközött frontálisan szerdán korán reggel a 31-es főút 38-as kilométerénél, Sülysáp közelében, az autó sofőrje a balesetben életét vesztette – mondta Csámpai Attila, a Pest Megyei katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.

    Hozzátette, hogy az autóban utazott két kutya is, az egyik elpusztult a balesetben.

 

Sülysáp, 2018. augusztus 1.
Ütközésben összetört személygépkocsi a 31-es fõút 38-as kilométerénél, Sülysáp közelében 2018. augusztus 1-jén. Az autó egy teherautóval ütközött frontálisan. A balesetben a sofõr életét vesztette.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán Sülysáp, 2018. augusztus 1.
Ütközésben összetört személygépkocsi a 31-es fõút 38-as kilométerénél, Sülysáp közelében 2018. augusztus 1-jén. Az autó egy teherautóval ütközött frontálisan. A balesetben a sofõr életét vesztette.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán

A rendőrség honlapján azt közölte: az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat a 3113-as útra, Úri felé, illetve a 4603-as és a 31-es számú utak kereszteződésében Gyömrő irányába terelték.

http://egyszermarlattamautot.hu/2018/08/01/elgazolt-es-cserben-hagyott-egy-szarhazi-egy-gyalogost-a-fovarosban/