Halmozta a szabálysértéseket a jogsi nélkül száguldozó szarházi (Videóval)

A rendőrök őrizetbe vették azt a 28 éves dombóvári sofőrt, aki a megengedett sebességnél jóval gyorsabban haladt, mikor ellenőrizni akarták, de megpróbált elmenekülni az egyenruhások elől. Kiderült, hogy a férfi eltiltás hatálya alatt vezetett egy olyan autót, melyet ideiglenesen kivontak a forgalomból.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai 2020. augusztus 16-án 14 óra körüli időben a 61-es számú főút 81-es kilométerszelvényében sebességellenőrzést végeztek, amikor nagy sebességgel megelőzte őket egy Renault típusú személygépkocsi, melynek sofőrje 150 km/h-val haladt. A jármű vezetője, mikor észlelte a mögötte haladó rendőrautót, megpróbált elmenekülni. Többszöri rendőri jelzésre sem állt meg.  A férfit végül összehangolt rendőri intézkedés eredményeként sikerült megállítani.

Az elfogás után kiderült, hogy a 28 éves dombóvári férfi halmozta a szabálysértéseket. A sofőr azon kívül, hogy gyorsan hajtott, nem rendelkezik vezetői engedéllyel, mivel a Dombóvári Rendőrkapitányság a vezetéstől eltiltotta. Ezen kívül olyan autóval közlekedett, amelyet kivontak a forgalomból. A sofőr ezek mellett számos további szabályszegést is elkövetett az előállításáig. A férfit elfogását követően a dombóvári rendőrök szabálysértési őrizetbe vették.

Az esettel kapcsolatban a szabálysértési eljárásokon túl a Dombóvári Rendőrkapitányságon büntetőeljárást is indítottak.

police.hu

További közlekedési híreink:
http://egyszermarlattamautot.hu/category/kozlekedes/

https://egyszermarlattamautot.hu/2020/08/19/jogositvany-nelkul-forgalombol-kivont-autoval-szaguldozott-a-primitiv-fereg/