Hamarosan elkészülnek a kisföldalatti korszerűsítésének tervei

     Hamarosan elkészülnek az 1-es metróvonal, a kisföldalatti korszerűsítését célzó tervek, amelyeket a főváros a kormánnyal együtt tud majd megvalósítani – mondta Karácsony Gergely hétfőn, a Millenniumi Földalatti Vasút 125 évvel ezelőtti átadása alkalmából tartott budapesti rendezvényen.

    Karácsony Gergely a BKV Mexikói úti telephelyén tartott, online közvetített eseményen azt mondta: itt az ideje a
járműcsere-program elindításának, “hamarosan elkészülnek a tervek, a műszaki dokumentáció”.


    Fontosnak nevezte a metróvonal fejlesztését, hogy azzal könnyen elérhető legyen az 1-es és 2-es villamos. A meghosszabbítása óriási lehetőség, hogy Rákosrendező rozsdaövezetét “felfűzzék” a jó belvárosi kapcsolatokkal rendelkező közösségi közlekedésre – mondta a főpolgármester.


    Karácsony Gergely kiemelte, a Millenniumi Földalatti Vasút Budapest és Magyarország nagy büszkesége. Amikor megépült, Budapest diktálta a tempót a többi nagyvárosnak, ugyanis ez volt a világ első villamoshajtású földalatti vasútja – emlékeztetett.
    Hangsúlyozta, amikor a főváros vezetése a zöld közlekedésről, a megfizethető lakhatásról és a parkok megóvásáról beszél, akkor egyszerre beszél egy 21. századi város víziójáról és követi azokat a nemzeti tradíciókat, amelyeket a dualizmus idején indítottak el az elődeink.


    Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója felidézte: 125 évvel ezelőtt, 1896. május 2-án indult el a Millenniumi Földalatti Vasút, hétköznapi nevén a kisföldalatti.


    A kisföldalatti nemcsak a múltat jelképezi, hanem az összefogást is. Annak idején több vasúti társaság is volt, azok megegyezése is kellett ahhoz, hogy a vonal megépülhessen – mondta el.


    Hozzátette, a földalatti vasutat 19 hónap alatt építették meg 3,7 kilométer hosszon. Végleges, több mint 4 kilométeres hosszát 1973-ban nyerte el, akkor kerültek a felszíni állomások is a föld alá.


    Bolla Tibor kiemelte, a kisföldalatti nemcsak turistalátványosság, hanem fontos fővárosi közlekedési eszköz is.


    Közölte, azon dolgoznak, hogy megvalósuljon a vonal rekonstrukciója, a kocsik felújítása és a vonal meghosszabbítása is. A kisföldalatti egy új technikával a hagyomány értékeit megőrizve közlekedhet majd – fűzte hozzá a BKV vezetője.


    Bolla Tibor a rendezvény végén a Magyar Nemzeti Bank által a Millenniumi Földalatti Vasút megnyitásának 125. évfordulója alkalmából kibocsátot emlékérmét adta át Karácsony Gergelynek, Tüttő Kata főpolgármester-helyettesnek és Walter Katalinnak, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának.