Hamarosan érkezik az LC 500 Convertible

A Lexus LC szupersportkupé először formavilágával és lenyűgöző kidolgozottságával, majd pedig az általa nyújtott vezetési élménnyel rabolta el a szaksajtó és a vásárlók szívét egyaránt. A japán luxusautógyártó azonban tovább fokozta a tétet, bemutatva a modell kabrió változatát, a Lexus LC 500 Convertible modellt, amely várhatóan idén ősszel érkezik meg az európai márkakereskedésekbe. A felhúzott és lehajtott tetővel egyaránt gyönyörű autót a Lexus minden részletre kiterjedő gondos kidolgozása jellemzi, zz utastér kialakítása hűen tükrözi a Lexus „Emberközpontú” filozófiáját, miközben az LC-nél megismert lélegzetelállító teljesítményhez egy kabrió különleges vezetési élménye társul.

Az LC modellsorozat hűen tükrözi, ahogyan a Lexus fényűző életstílus-márkává fejlődik, hiszen ezek az autók a vezetés öröme mellett olyan élményeket is kínálnak, amelyek még teljesebbé formálják tulajdonosuk életét. Az új LC 500 Convertible igazán különleges ékköve lesz a Lexus teljes modellkínálatának, olyan vezetési élményt nyújtva, amely már az érzékekre is hat, úgy öntve formába a szépséget, ahogyan az kevés más autónak sikerül. Az új LC külső megjelenésében művészien ötvöződik a kupé jellegzetes tetővonala és egy kabrió karaktere, így az autó nyitott és zárt tetővel egyaránt gyönyörű. Az utastér kialakítása szép példája annak, hogyan válhatnak a kabinbelső elemei – például a tetőtakaró vagy az üléskárpitok – a külső dizájn szerves részévé. Ami a menetteljesítményeket illeti, az új modell megörökölte a kupé ’Lélegzetelállító Teljesítmény’ filozófiáját, miközben az autó úgy teremt egységet az utasok és a természet között, ahogyan arra csak egy kabrió képes. A mérnökök úgy helyezték el és formálták meg a karosszériaszerkezet belső merevítéseit, hogy a vezető tökéletesen kiaknázhassa a kabrió dinamikus teljesítményét, a robusztus és érzéki hangú V8-as blokk pedig élvezetesen, lehengerlő lendülettel gyorsít. A kabriózás felhőtlen örömét szolgálja az LC 500 Convertible nyakmelegítője és átlátszó szélterelője is, így az autó éppen olyan kényelmes és csendes, mint amit minden más Lexustól megszokhattunk.

Testet öltött álom

A felhúzott és lehajtott tetővel egyaránt gyönyörű autót a Lexus minden részletre kiterjedő gondos kidolgozása jellemzi. Az LC kupé külső formai stílusára alapozva a kabrió is kiváló aerodinamikával és súlyelosztással dicsekedhet, vagyis a dizájn egyszerre szép és funkcionális. A vászontető különleges sziluettet formáz, és sportos megjelenéssel ruházza fel az autót. A csomagtérfedél magasabban húzódik és szélesebb is lett; ez a megoldás oldalnézetből dinamikusabbnak mutatja a kabriót, hátulról nézve pedig kihangsúlyozza a jármű széles kiállását.

Annak érdekében, hogy az LC 500 kabrióváltozata lehajtott tetővel is dinamikus látványt nyújtson, az automata összecsukó mechanizmus a takaróelem alatt kapott helyet. Mivel a dizájnerek megtartották az ajtók végénél felfelé ívelő övvonalat, az autó olyan benyomást kelt, mintha a letisztult vonalvezetésű, tömörnek tűnő karosszéria körbeölelné az utasteret. A négyrétegű vászontető formája szépen visszaadja a kupé lendületes tetővonalát, méghozzá anélkül, hogy a támasztó keret kontúrjai áttűnnének a textilen. A tető vászonanyagát úgy választották meg és szabták ki, hogy mindig feszes maradjon, ne legyenek rajta zavaró ráncok és gyűrődések. A tetőben külön réteg gondoskodik a hatékony zajszigetelésről. A dizájnerek úgy válogatták össze a karosszéria, a vászontető és az elegáns utastér színpalettáját, hogy az tökéletesen megfeleljen az LC-vásárlók kifinomult stílusának, ízlésének és sokrétű életstílusának. Az utastér egyik jellegzetes dekorációs eleme az üléstámlák felső részét díszítő varrott és perforált mintázat, valamint a fejtámlákon látható dombornyomású „L” embléma. A tető nyitásának-zárásának minden mozzanata gondosan kontrollált – különösen az első és az utolsó pillanatok –, így a teljes folyamat a minőség és a biztonság benyomását kelti. A tető és a takaróelem precízen összehangolva, kecsesen és természetesen mozog; ráadásul a nyitás-zárás a leggyorsabb a kategóriában. A tető az autó 50 km/órás sebességéig menet közben is mozgatható, és a vezető a műszeregységbe épített animációs kijelzőn ellenőrizheti a tető működésének folyamatát.

A Lexusok jellegzetes ’Lélegzetelállító Teljesítményéhez’ egy kabrió különleges vezetési élménye társul

Az LC 500 Convertible karosszéria-szerkezetét teljesen áttervezték, hogy merevségével ugyanolyan kimagasló vezetési élményt nyújtson, mint a kupé. Ugyanakkor az is fontos szempont volt, hogy a kabrió gyönyörű és stílusos legyen, ráadásul megfelelő méretű csomagteret is kínáljon. A hátsó futómű toronymerevítésének gondos elhelyezésével és kialakításával sikerült nagy mértékben növelni a szerkezet szilárdságát. A merevítés könnyű alumíniumöntvényből készül, hogy csak minimálisan növelje az autó tömegét, a futóműbe pedig nagy teljesítményű lengéscsillapítót építettek, ami kiváló rugózási komfortot biztosít. A kocsitest alatt is találhatók merevítések, és a mérnökök a szilárdság és a tömegcsökkentés érdekében olyan anyagokat alkalmaztak, mint a magnézium és az alumínium. Az eredmény: egy dinamikus autó, ami készségesen engedelmeskedik a vezető utasításainak. Az 5,0 literes, V8-as szívómotorhoz DirectShift-10 automata sebességváltó csatlakozik; ez a hajtáslánc zökkenőmentesen és élvezetesen gyorsítja az autót. A teljesítmény-leadás a mindenkori forgalmi helyzethez igazodik, így az LC a mindennapi autózás során simán és lágyan gyorsít, de ha a vezető arra vágyik, akkor lélegzetelállítóan katapultál. Hogy a V8-as blokk gurgulázása kabriózás közben még élvezetesebb legyen, a motor szívási hangjait egy hanggenerátor továbbítja az utastérbe a műszerfalpanelen keresztül, a borzongató motorhangot pedig egy kipufogószelep erősíti fel.

Az utastér kialakítása hűen tükrözi a Lexus „Emberközpontú” filozófiáját

A tervezők arra törekedtek, hogy az utasok a kabriózás minden pillanatát kiélvezhessék, ám a nyitott tető ne zavarja őket a beszélgetésben – éppen ezért nagy hangsúlyt fektettek az övvonal és a hátsó rész aerodinamikus kialakítására. Mindemellett az átlátszó polikarbonát szélterelő is hatásosan akadályozza meg, hogy a levegő a nyitott utastérben kavarogjon, így a kabin csendes marad. A hanghatások gondos megtervezése mindig is kulcsfontosságú volt a Lexus számára, és nincs ez másként az LC 500 Convertible esetében sem, ahol a motorhang kellemes érzést kelt az utasokban. Az autóban aktív zajvezérlés (ANC) egészíti ki a legmodernebb zajcsökkentő és hangelnyelő megoldásokat. Az audiorendszer bármilyen hangszerelés, vokál és zenei környezet hanghatását kiváló hűséggel adja vissza. A rendszer beállításai automatikusan igazodnak a tető nyitott vagy zárt állapotához, így az utasok minden helyzetben élvezhetik kedvenc zenéiket. A Lexus klímamenedzser automatikusan vezérli a légkondicionálást, az ülésfűtést, a nyakmelegítést és a kormánykerék fűtését, azt is figyelembe véve, hogy a tető éppen nyitva vagy zárva van-e, ezért az LC 500 kabrióváltozatának utastere a külső hőmérséklettől függetlenül kifogástalan komfortot kínál.

Az LC 500 Convertible méretei és műszaki adatai

Teljes hosszúság: 4.760 mm

Teljes szélesség: 1.920 mm

Teljes magasság: 1.350 mm

Tengelytávolság: 2.870 mm

Tető működtetése: Nyitás: 15 s / zárás: 16 s