Hamarosan hatvan elektromos autóbusz érkezik hat nagyvárosba

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelenlétében 60 darab elektromos autóbusz vásárlásáról írt alá szerződést a zalaegerszegi ZalaZONE Járműipari Tesztpályán a közbeszerzési eljárások nyerteseivel a Volánbusz Zrt vezetése. A BYD Europe B.V. komáromi gyártású járművei Egerben, Győrben, Szegeden, Szolnokon és Zalaegerszegen, az Electrobus Europe Zrt. Székesfehérváron gyártott autóbuszai pedig ott helyben, Székesfehérváron állnak majd forgalomba idén ősztől kezdve.

A járműveket a zalaegerszegi ZalaZONE Járműipari Tesztpályán is bemutatták a meghívottaknak. A szóló kivitelű, alacsony padlós, kéttengelyes, elektromos meghajtású autóbuszok üléselrendezéstől függően körülbelül 30 ülő és 45 álló utas egyidejű szállítására alkalmasak, egy feltöltéssel – az időjárási körülményektől, útviszonyoktól függően – akár közel 300 kilométert is képesek megtenni. A légkondicionált járművek kerekesszék, illetve babakocsi elhelyezésére kialakított hellyel, felszállást segítő rámpával, elektronikus utastájékoztató rendszerrel, fedélzeti és vezetéssegítő kamerarendszerrel, valamint USB-töltővel biztosítják az utasok színvonalas és biztonságos kiszolgálását. A beszerzés összértéke 8,59 milliárd forint, melyből a Zöld Busz Program keretében elnyert támogatás összege összesen 6,52 milliárd forint. Ennek köszönhetően a 60 járműből 12 Székesfehérváron, 13 Győrben, 11 Zalaegerszegen, 10 Szolnokon, 8 Szegeden és 6 Egerben állhat forgalomba.A BYD Europe B.V. BYD K9UD típusú, valamint a magyar tulajdonú Electrobus Europe Zrt. ELECTROBUS 120.EL típusú elektromos járműveinek zajterhelése jóval alacsonyabb hagyományos, dízelüzemű társainál, károsanyag-kibocsátásuk pedig lokálisan zéró. A fejlesztés a hat megyeszékhely több mint félmillió lakója számára biztosít magasabb színvonalú személyszállítási szolgáltatást, tisztább levegőt és élhetőbb környezetet: az érintett térségekben évente csaknem 3500 tonnával csökkenhet a szén-dioxid-kibocsátás. Ez csaknem 2000 autó éves szén-dioxid-kibocsátásának felel meg, tehát ha a közlekedők autó helyett inkább buszra szállnak, akkor ennyivel kevesebb szén-dioxid terheli környezetünket. 

Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédében kiemelte: „A kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv több intézkedésével cselekszik a közlekedés zöldítéséért. Magyarország az elmúlt évtizedben régiós bajnokká nőtte ki magát a szektorban használt megújuló energiaforrások részarányában. A hazai a hatodik legkedvezőbb adat a kontinensen, Közép-Európában pedig a legmagasabb. A Zöld Busz Programot a vidéki városok helyi járműparkjának minőségi cseréje érdekében indítottuk útjára, eredetileg 36 milliárd forintos keretösszeggel. A kezdeményezést a 25 ezer főnél kisebb lélekszámú településekre is kiterjesztve hamarosan újabb 350 elektromos busz beszerzésére írunk ki pályázatot.” 

Vigh László miniszteri biztos, országgyűlési képviselő a környezet- és klímavédelem, az innováció, a gazdaságosság és energiahatékonyság jelentőségére hívta fel a figyelmet: „Napjainkban már e szellemben valósul meg a fejlesztések, a korszerűsítések jelentős hányada a közösségi közlekedésben is. A kormány egyik kiemelt törekvése, Magyarország 2050-re klímasemleges országgá váljon. Ehhez jó úton haladunk – elég csak szűkebb pátriánkban számot vetni az elmúlt időszakban megvalósult, az említett célokat szorgalmazó fejlesztésekkel. A tömegközlekedés téren is számos, nagy horderejű előrelépés történt. A Volánbusz Zrt. nemrég jelentette be, hogy országszerte számos helyen, köztük Zalaegerszegen is új, sűrített földgázzal üzemelő, alacsony károsanyag-kibocsátású autóbuszokat állít szolgálatba a közeljövőben. Ezúttal újabb örömhírről, hatvan elektromos autóbusz érkezéséről számolhatunk be Zalaegerszegen. A »zöld buszok« nemcsak kevesebb károsanyagot bocsátanak a levegőbe, hanem – a dízelekkel ellentétben – gazdaságosabb működtetésűek és a környezetvédelmi szempontoknak is maximálisan megfelelnek. E korszerűsítés is nagyban hozzájárul a fenntartható jövőhöz; gyermekeinknek és unokáinknak egy egészségesebb élettér biztosításához.” 

Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: „a Zöld Busz Program koordinátoraként a HUMDA Zrt. azon dolgozik, hogy összehozza a keresletet és a kínálatot, ebben az esetben egy haladó szellemiségű várost egy haladó szellemiségű közszolgáltatóval. A zöld buszok révén megvalósuló újszerű közszolgáltatás nemcsak újfajta mentalitást jelent a városlakó polgároknak, hanem lehetőséget biztosít számukra arra is, hogy a szén-dioxidmentesebb jövőért tegyenek. Magyarország nagy vállalásokat tett ezen a téren, mert 2050-re klímasemlegessé szeretne válni, s az emberek is sokat tehetnek e cél megvalósításáért azáltal, hogy az autó helyett az autóbuszos közlekedést választják a mindennapokban”. 

Dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója kijelentette: „Az országban Budapest után Győrben lesz a második legtöbb e-busz, viszont a városi/elővárosi autóbuszok futásteljesítményéből az elektromos járművek részaránya Zalaegerszegen lesz a legmagasabb (40 százalék). A zalai megyeszékhely 33 darabból álló autóbusz-állományának több mint egyharmadát elektromos buszok fogják kitenni. A járművek tervezett éves futása a vidéki nagyvárosok közül Győrben és Székesfehérváron lesz legmagasabb: egy évben ez akár 700 ezer kilométer körül alakulhat majd”. 

A Volánbusz konzorciumi partnerével, a Mobiliti Volánbusz Kft.-vel 2021–ben összesen 100 elektromos autóbusz és a hozzájuk kapcsolódó töltőberendezések beszerzésére nyújtott be sikeres pályázatokat a Zöld Busz Programban. A közlekedési társaság az első negyven jármű szállításáról tavaly júliusban kötött megállapodást, majd a Mercedes-Benz eCitaro típusú elektromos autóbuszokat múlt év szeptembertől kiemelt rendezvényeken tesztelte. 

2022. március elejére lezárult tíz töltőoszlop kiépítése a társaság Hunyadi úti telephelyén és menetrend szerinti forgalomba állt az első tíz jármű a Budakeszit érintő agglomerációs autóbuszvonalakon. Ezt a napokban további 10 töltőoszlop és 10 újabb jármű forgalomba helyezése követi. Az elkövetkezendő hónapokban a többi 20 zöldbusz is megkezdi szolgálatát, ami Budaörs és Törökbálint térségében jelentős előrelépést jelent az utaskiszolgálás színvonalában.