Hamarosan indul az első futam a FIA ETRC kamion-Európa-bajnokságban

Kezdődik! 

Elindult Csehországba a Révész TRT és Kiss Norbert. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző magyar csapattal szeretne dobogón végezni összetettben. Az első lépést a hétvégén a Most-ban rendezendő futamokon teheti meg. Szombaton és vasárnap is egy-egy kvalifikációt, és két-két versenyt rendeznek. 

– Nagyon köszönöm a csapatnak azt a munkát melyet végzett, úgy érzem jól sikerült a felkészülés. Teszteltünk Mezőkövesden és a Hungaroringen is, ahol jól működött az autó, és a köridőkkel is elégedettek vagyunk, így optimista vagyok. Nagyon várom már a hétvégét, hogy megnézzük mit tudunk a többiek ellen, mennyire vagyunk versenyképesek. Nagyon remélem, hogy rögtön az elején futamgyőzelemért harcolhatunk majd – mondta Kiss Norbert. 

A FIA ETRC-ben a tervek szerint 16 teljes szezonos induló lesz idén, de a rajtrács kiegészül majd olykor versenyenkénti nevezőkkel is. Szigorú biztonsági előírásokra kerül sor a koronavírus-járvány miatt, és a pilótával együtt csak 8 embert engedélyeznek kamiononként. Több istálló viszont 2-3 kamiont is indít, így ők ebből a szempontból előnyt élvezhetnek, nagyobb stáb segítheti egy-egy pilóta dolgát. És ha már pilóták, riválisai bőven lesznek Norbinak. A hatszoros bajnok Jochen Hahn, a szintén EB győztes Antonio Albacete, vagy a tavalyi negyedik Steffi Halm is esélyesként indul a hétvégén. 
 

Rsz.CsapatGyártóVersenyzőNemzetiség
1Team Hahn RacingIVECOJochen Hahnnémet
2T Sport BernauMANA. Albacete     spanyol
11Don’t Touch Racing          IVECO                         A. Kursim              német
20Buggyra RacingFREIGHTLINER            Teo Calvetfrancia
23Anderson RacingMANJ. Andersonbrit
24Tankpool24 RacingSCANIASteffen Faas       német
25Heinrich C. HeckerMANC. Heckernémet
29Buggyra RacingFREIGHTLINER     A. Koloccseh
30SL Trucksport 30MANSascha Lenznémet
40Révész TRTMANKiss Norbertmagyar
44Team Schwabentruck     IVECOSteffi Halmnémet
55Buggyra RacingFREIGHTLINERAdam Lackocseh
64Luis RecuencoMANL. Recuencospanyol
66Lion Truck RacingMANA. Janiecfrancia
77Reinert RacingIVECOR. Reinertnémet