• Egyéb

Három dobogós helyezéssel zárta a Dakart a Toyota

A világ legkeményebb terepralijának utolsó napján ellenállhatatlanok voltak a Toyota Hiluxok. A szériaautók versenyét fölényesen nyerte a Toyota Land Cruiser, így hárman is dobogóra állhattak – ha nem is ugyanarra.

Három autó három másodpercen belül: a Dakar 14. versenynapja olyan szoros befutót produkált, amilyenre ritkán van példa a ralisportban. A második, harmadik és negyedik helyezettet – köztük a Toyota Gazoo Racing South Africa és az Overdrive Toyota egy-egy versenyzőjét, Nászer el-Attiját és Lucio Alvarezt – csupán egy hajszál választotta el egymástól. Ez azonban nem zavarta Giniel de Villiers-t és navigátorát, Dirk von Zitzewitzet abban, hogy magabiztos autózással megnyerjék az idei, 40. Dakar utolsó gyorsaságiját.

A dél-afrikai pilóta 2014 után tehát ismét győzelemnek örülhetett, ha az nem is a végső volt. Öt perccel célba érkezése után már az is egyértelművé vált, hogy a hatalmas előnyét biztonsági autózással védeni igyekvő Carlos Sainz nem hibázott: bekormányozta autóját a célba, és ezzel megnyerte élete második Dakar raliját.

Ezzel a rangsorban utolérte a szintén kétszeres Dakar-bajnok Nászer el-Attiját, akinek így legalább egy évet kell várnia a harmadik címre. Most sincs azonban oka az elkeseredésre, hiszen magabiztosan őrizte második helyét, és 2010, majd 2016 után immár harmadszor állhatott a dobogó második fokára. Az utolsó napon elért szakaszgyőzelmével Giniel de Villiers (pályafutása során szintén harmadik alkalommal) a harmadik helyen zárta az embert és gépet próbára tevő, kegyetlen terepralit.

Ha valahol, itt valóban érvényes, hogy a célba érkezés maga is győzelem, így a versenyt az összesített nyolcadik helyen záró Peter van Merksteijn, a tízedik helyre felzárkózó Lucio Alvarez és a tőle csak egy hellyel lemaradó Alejandro Miguel Yacopini is büszke lehet teljesítményére, ahogy csapattársuk, a 41. helyen célba érő Nicolas Falloux is. Ha mindez nem volna elég dicsőség a Toyotának, a verseny tartogatott még egy örömünnepet a márka rajongói számára: a szériaautók versenyében Akira Miura és dízelüzemű Land Cruisere legyőzhetetlennek bizonyult, és kategóriaelsőként (az összesítésben a huszonötödikként) búcsúznak Argentínától és a Dakar ralitól.

A Toyota szempontjából további figyelemre méltó tény, hogy az autóknál az első tízben öt Toyota – Toyota Gazoo Racing, Overdrive Toyota és a South Racing autói – végzett, ami az elmúlt évek legjobb eredménye.

 

Fotók (DPPI): Eric Vargiolu, Erich A. Vialatte, Frederich Le Floc’h, Florent Godden, N. Katikis