Három meghökkentő autós káreset, amit alig lehet elhinni

Kézfej a garázsban, féllábú nyúl, önjelölt londiner – mi ezekben a hihetetlen dolgokban a közös? Az, hogy mindegyik egy-egy megtörtént autós káreset alapját képezik. A (bal)szerencse és a véletlen sokszor olyan meghökkentő eseteket kreálnak, amiket szinte még mi sem hiszünk el és az az érzésünk, hogy épp egy megmosolyogtató filmet nézünk. A Genertel most összegyűjtötte a legmeghökkentőbb autós káreseteket, alább kigyűjtöttük a 3 leghajmeresztőbbet.

Balázs Klári és a garázsában heverő kézfej

10 éve nyáron Ben Kingsley egy hatalmas stábbal Budapesten forgatott. A produkció olyan jelentős volt, hogy még az indiai szakács is velük tartott. A stáb szállásukként a Korda házaspár villáját választotta. Ez a nyár különösen forró volt, még akkor is, amikor éjjel Klári egy fellépésről érkezett haza. Szokásához hűen úgy gondolta, hogy beáll a garázsba, ám legnagyobb meglepetésére, miután felgördült a garázskapu, az autó reflektorainak fényében egy hulla? kézfejét látta a földön heverni. Ha ez nem lett volna elég egy szívinfarktus közeli állapothoz, a kézfej még meg is mozdult. Klári majd kiugrott a bőréből ijedtében, ráadásul a fék helyett a gázra lépett. Mindeközben, a zűrzavar közepette hirtelen egy ember ugrott az autó elé, így Klári félrerántotta a kormányt és a garázs fala fogta meg. A kézfej tulajdonosáról kiderült, hogy Ben Kingsley szakácsa volt az, aki a nagy melegben a tetőtéri szobájából a garázsba ment szunyókálni. Szerencsére az esetben senki nem sérült meg, csak a gyönyörű vörös Jaguár fényezése és visszapillantó tükre.

[VIDEÓ]

A féllábú nyúl

Bogi egyik nap bekuckózva a kanapéra épp egy filmet nézett, amikor motoszkálást hallott a garázsból. Lehalkította a tévét, hallgatózott, semmi. Pár perccel később azonban újra hallotta a zajokat, így nem volt mit tenni, minden bátorságát összeszedve és egy zseblámpával és partvisnyéllel felfegyverkezve, felderítésre indult. Szépen lassan, nesztelenül indult le a garázsba vezető lépcsőn, amikor is zseblámpájának fénye vércseppeken csillant meg, amik egészen az autója motorháztetejéig vezettek. Bogi a torkában dobogó szívével felnyitotta a motorháztetőt, mire egy féllábú nyúl ugrott ki alóla és iszkolt el, akit még egy barna villanás is követett! Bogi nem hitt a szemének, leginkább nem is akart, felrohant az emeletre és magára zárta az ajtót. A rejtélyről a lepel akkor hullott le, mikor édesapja hazaért, aki szerint a barna felvillanás egy nyest volt, aki a szegény nyuszi mellett az autó vezetékeiből is vacsorázott.

[VIDEÓ]

Tiéd a Lamborghini, londiner?

Történetünk szereplője rövid ideig egy nagynevű belvárosi szállodánál dolgozott. Az ő dolga volt, hogy köszöntse a vendégeket, kinyissa nekik az ajtót és vigye a csomagokat. Egyik nap kint állt a bejárat előtt, amikor az utcán, pont előtte, összeesett egy idős hölgy. Odarohant hozzá, próbált segíteni, vizet kért a recepcióról és bekísérte őt, hogy kicsit megnyugodjon. Eltelt pár perc, majd a nő felugrott, és mintha mi sem történt volna, távozott. Főhősünk furcsállta a dolgot, de munkája során sokféle karakterrel találkozott már, így nem gondolkodott rajta túl sokat. Igen ám, de aznap este rendőrök érkeztek a hotelhez. Kiderült, hogy egy csapat csak a megfelelő pillanatra várt. Mialatt a nő elvonta a személyzet figyelmét, egy társa öltönyben és fehér kesztyűben beállt a szálloda elé, és londinernek álcázva magát köszöntötte az egyik vendéget, aki egy méregdrága autóval érkezett. Az önjelölt londiner felajánlotta, hogy beviszi az autót a szálloda parkolójába, amíg a férfi elintézi a papírokat. A vendég nagyon örült, hogy olyan elbánásban részesítjük, mint az amerikai filmekben szokás, de pár órával később már sehol sem találta az autóját. A személyleírás és a kamerák segítségével meglettek a tolvajok, de az autót soha nem látta viszont. Sőt, a rendőrség szerint a csapat az egész várost végighaknizta ezzel a mutatvánnyal.

A fentiek tudatában azon kívül, hogy próbálunk magunkhoz térni a hihetetlen káresetek után, el kell ismernünk, hogy a leghajmeresztőbb dolgok is megtörténhetnek, így nem árt felkészülnünk a váratlan helyzetekre is. Érdemes alaposan utánajárni, hogy milyen biztosítási megoldással és feltételekkel tudjuk legjobban megóvni autónk épségét, legyen az teljes körű CASCO vagy akár lopás CASCO biztosítás.

Okos CASCO biztosítás megkötésével megtehetjük az első lépést, ráadásul a kötéshez most ultrahangos nyestriasztó járhat ajándékba az akcióban foglalt feltételek szerint.