Három szakasz után két Toyota vezette a Dakar-ralit

A Toyota Gazoo Racing első számú pilótája, a négyszeres Dakar-győztes Nászer el-Attija a harmadik szelektíven vette át az összetett vezetést a roppant nehéz útvonalon futó 2023-as versenyen, amelyen eddig a kulcs a defektek menedzselése volt. A második helyen a privát Toyotával versenyző Jazid al-Radzshi áll, a gyári TGR csapat másik két versenyzőpárosa a 7. és a 11. helyet foglalja el, de még ők is lőtávolságon belül vannak az élmezőnyhöz képest.

Kihívásokkal teli volt a nyitó szakasz

A Toyota Gazoo Racing január 1-jén, vasárnap kezdte meg a 45. Dakar-ralit, amelyen a dél-afrikai központú gyári csapat célja egyértelműen a címvédés. Az első szelektív szakaszt az úgynevezett Sea Camptől, a Dakarok történetének legnagyobb bivakjától (ideiglenes táborhelyétől) délre jelöltek ki a szaúd-arábiai Yanbu térségében. A Dakar-szervezők előzetesen azt ígérték, hogy a valaha volt legnehezebb útvonalat állították össze 2023-ra, és már az első szakaszon is látszott, hogy nem a levegőbe beszéltek. A 367 kilométeres szelektív főleg köves utakon át vezetett, amelyek nem csak folyamatosan rázták a járműveket és a versenyzőket, de állandó defektveszélyt is jelentettek.

A címvédő Nászer el-Attija és a navigátora, Mathieu Baumel a 2022-es év utolsó napján futott rövid, 13 km-es prológon (amely a rajtsorrendről döntött) a 4. leggyorsabb időt futották a tavalyhoz képest jelentősen továbbfejlesztett GR DKR Hilux T1+ versenyautóval, így a nyitó szelektív szakaszon a 7.-ként indulhattak el. Az első szelektív nagy részében a címvédők mindössze kétperces hátrányban, egyenletes tempóban autóztak az első helyezettől, a cél előtt 40 km-rel azonban navigációs nehézségek miatt még több időt vesztettek, és csak a 6. helyet szerezték meg. Összesen 7 perc 17 másodperccel maradtak le a szakaszt megnyerő, elektromos Audival versenyző Carlos Sainz/Lucas Cruz párostól.

Henk Lategan és Brett Cummings számára sokkal rosszabbul indult a verseny. A tavalyi Dakaron két szelektív szakaszt is megnyerő páros a 10. helyen zárta a prológot, így kénytelenek voltak elsőként kezdeni az első mért szakaszt, ami nyomok híján nehezebbé tette a navigálást számukra. De még ennél is nagyobb probléma volt, hogy nem sokkal a rajt után egy alacsonyan lelógó faág betörte Hiluxuk szélvédőjét, ami jelentősen korlátozta a kilátást. 29 km után defektet is kaptak, ekkor a kerékcsere miatti rövid megállás lehetőséget adott a szélvédő eltávolítására is. Ezután szellős kabinban, védőszemüveget viselve teljesítették a fennmaradó több mint 300 km-t. A sok nehézség ellenére a 11. időt autózták, 11:45 perc hátrányt szedtek össze a szakaszgyőzteshez képest.

A Toyota Gazoo Racing harmadik párosa, Giniel de Villiers és Dennis Murphy viszonylag korán kapott defektet, ezért később óvatosabban mentek, hiszen csak egy pótkerekük maradt. Emellett a navigációt is nehéznek találták, többször meg kellett fordulniuk a kijelölt pontok kereséses közben. A 2009-es Dakar-rali győztese a nyitó szakasz után a 18. helyen állt, 18 perc 31 másodperces hátrányban.

A második szelektíven győzelemmel vágott vissza a Toyota

Január 2-án a mezőny elbúcsúzott az első néhány nap főhadiszállásától, a Sea Camptől, és Al-Ula felé vette az irányt. 158 kilométernyire jelölték ki a tábortól a második gyorsasági rajtját, a mért szakasz pedig 430 kilométer volt. Ez a szelektív is komoly nehézségeket tartogatott: kövekből, szűk kanyonokból és dűnékből sem volt hiány, ráadásul ismét nagyon oda kellett figyelni a navigációra. A sok defekt jelentősen felborította a verseny állását, de nem mindenkit sújtottak egyformán a problémák.

Nászer el-Attija és Mathieu Baumel 14 másodperccel megnyerte a szakaszt a szintén GR DKR Toyota Hilux T1+-szal versenyző, privát színekben induló Erik van Loon előtt. Ennek eredményeként a címvédő páros feljött az összetett 2. helyére, mindössze 2 perc 12 másodperccel lemaradva a vezető Sainzéktól. 

A szakaszt ezúttal is sok éles peremű szikla tette nehézzé, amelyek rengeteg defektet okoztak az autós mezőnyben. Nászer és Mathieu azonban rutinosan haladt, ahol kellett, a tempót a zord terephez igazították, így csak egyetlen defektet kaptak, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megszerezzék első szakaszgyőzelmüket a 2023-as Dakaron.

Giniel de Villiers és Dennis Murphy a nap 6. leggyorsabb idejét érték el, 13 perc 12 másodperccel lemaradva a csapattárstól. A dél-afrikai pilóta jobb időt is futhatott volna, de kénytelen volt lassítani az utolsó 200 km-én, mivel két defektet követően nem maradt több pótkereke. A megfontolt taktika bevált, a páros további defekt nélkül érte el az Alula melletti célt, és feljött az összetettben az 5. helyre.

Henk Lategan és Brett Cummings ismét nehéz napot zárt. Két defektet kaptak a szakasz első felében, egy másikat pedig a végén. Már három kerékkel sántikáltak a cél felé, amikor egy privát Toyota-versenyző, Lucas Moraes kisegítette őket egy további pótkerékkel. Végül 32 perc 12 másodpercet vesztettek a szakaszgyőzteshez képest. De mivel sok autó még rosszabbul járt, a dél-afrikai páros így is a 10. helyre jött fel az összetettben.

A harmadik szelektív után Nászer el-Attija átvette a vezetést

A 2023-as Dakar-rali harmadik szakaszát Al-Ula és Hail között bonyolították, 221 kilométernyi összekötő után 447 kilométernyi száguldás várt volna a mezőnyre, de a szakaszt a délutánra megérkezett, özönvízszerű esőzés miatt végül lerövidítették a szervezők, ugyanis a mentőhelikopter nem tudott felszállni, és a megáradt folyókon az átkelés is nehézzé vált.

A leggyorsabb toyotás egység ezúttal a Lategan/Cummings páros lett, akiknek két nap szenvedés után már igencsak kijárt egy jó eredmény. 3 perc 26 másodperc hátránnyal értek célba a győztes Guerlain Chicherit/Alex Winocq páros Hunterje mögött, ami azt jelentené, hogy már az összetett 5. helyén lehetnének, ha nem kaptak volna büntetést az első szakaszon. Így most az összetett 11. helyét foglalják el, 40 perc 8 másodperccel az első helyezett el-Attija mögött.

A katari Toyota-pilóta ugyanis a harmadik szakaszon átvette a vezetést Carlos Sainztól, akinek futóművet is kellett javítani az Audiján, és navigációs problémái is adódtak. Nászer el-Attijának és Mathieu Baumelnek sem volt könnyű a napja, korán kaptak két defektet, ami után vissza kellett venniük a tempóból, így a szakaszt csak a 13. helyen zárták, 20 perc 58 másodperccel Chicherit mögött. Azonban ez is elég volt ahhoz, hogy az összetett tabella élére álljanak a címvédők, az előnyük tekintélyesnek mondható 13 perc 20 másodperc a privát Overdrive csapat Toyotáját hajtó Jazid al-Radzshi/Dirk von Zitzewitz páros előtt.

Giniel de Villiers el-Attijához hasonlóan már korán kapott két defektet, ezért a szakasz hátralévő részét nagyon óvatos tempóban teljesítette, így 28 perc 40 másodpercet kapott a győztestől. Az összetettben két helyet csúszott vissza, jelenleg a 7. helyen áll 32 perc 8 másodpercre a vezető csapattárstól, de ez nem számít vészesen nagy hátránynak, hiszen még 11 szakasz és több mint 3000 km szelektív vár a mezőnyre.

A 2023-as Dakar-rali negyedik szelektív szakaszát Hail térségében futják: az összekötő szakaszok hossza 148, a szelektívé 425 kilométer lesz. A haili bivak mostantól három napon át lesz a Dakar táborhelye.

Nyilatkozatok a harmadik szelektív szakasz után:

Glyn Hall, a TGR Dakar csapatfőnöke: „Mindent figyelembe véve ismét jó napunk volt ma, bár a defektek ismét nagy szerepet játszottak, Nászernek és Ginielnek is fokozott óvatosságra volt szüksége a korai kerékcserék után. Nászer a rali élére állt, Giniel pedig ideiglenesen két pozíciót esett vissza. Henk lenyűgöző eredményt ért el ma, így összességében nem panaszkodhatunk.”

Nászer el-Attija: „Két abroncsunk már az elején kidurrant, ami lehetetlenné tette, hogy keményen nyomjuk a gázt a köves részen. De nagyon boldogok vagyunk, hogy vezetjük a ralit, és holnap meglátjuk, mit tehetünk, hiszen sokkal jobb lesz a rajtpozíciónk.”

Giniel de Villiers: „Ha korábban tudtuk volna, hogy félbeszakítják a szakaszt, talán keményebben nyomhattuk volna a gázt. De a két korai defekt miatt nem volt más választásunk, mint nagyon óvatosan vezetni. Igen, sok időt veszítettünk, de legalább itt vagyunk. Még hosszú út áll előttünk, pillanatnyilag a túlélés a játék neve, különösen a sivatagban tapasztalható, rendkívül szokatlan időjárás miatt.”

Henk Lategan: „Ma reggel Glyn Hall csapatfőnök félrehívott, és azt mondta, hogy felejtsem el az összes technikai problémát, és csak vezessem az autót. Megfogadtam a tanácsát, és ez egyértelműen nagy változást hozott. Az első két szakasz után kezdtem kételkedni magamban, de ma már úgy éreztem, hogy a dolgok rendben vannak, és most sokkal jobb helyen vagyok.”

Az összetett állása három szakasz után:

1. Nasszer al-Attijah/Mathieu Baumel (Toyota) 12:20:35 óra
2. al-Radzshi/Von Zitzewitz (Toyota) 13:19 perc hátrány
3. Stéphane Peterhansel/Edouard Boulanger (Audi) 20:45 p h.
4. Simon Vitse/Frederic Lefebvre (MD Optimus buggy) 24:53 p h.
5. Brian Baragwanath/Leonard Cremer (CR6 buggy) 26:16 p h.
6. Mathieu Serradori/Loic Minaudier (CR6 buggy) 27:19 p h.
7. Giniel de Villiers/Dennis Murphy (Toyota) 32:08 p h.
8. Carlos Sainz/Lucas Cruz (Audi) 33:11 p h.
9. Lucas Moraes/Timo Gottschalk (Toyota) 33:45 p h.
10. Martin Prokop/Viktor Chytka (Ford) 35:10 p h.