Háromezer elektromos Peugeot áll szolgálatba a brit postánál

Háromezer gépkocsival bővíti villanyautó-flottáját a brit királyi posta, a Royal Mail, megtízszerezve a szolgálat emissziómentes járműveinek számát. A gépkocsik többségét a Peugeot szállítja.

FOTÓK >>>

2025-től csak elektromos járművekkel bővíti járműflottáját, 2030-tól pedig kizárólag elektromos gépkocsikat fog használni a Royal Mail, az Egyesült Királyság több mint 500 éves múltra visszatekintő postaszolgálata. A célkitűzés rendkívül ambiciózus, hiszen a világ egyik legnagyobb járműflottájáról beszélünk, amely több mint 41 ezer kézbesítő, levélbegyűjtő és egyéb feladatokra beosztott gépkocsiból áll. Még inkább elismerésre méltóvá teszi a vállalást a tény, hogy a postaszolgálat viszonylag későn, 2018-ban kezdte meg az elektromos járművek tesztelését.

Első körben száz darab Peugeot Partner L2 Electric modellt vásároltak, amelyek tizennyolc körzetben – elsősorban Londonban és vonzáskörzetében – teljesítettek szolgálatot. Miután a villanymotoros Peugeot furgonok beváltak, a Royal Mail szisztematikusan növelni kezdte a helyi károsanyag-kibocsátás nélkül használható járművek arányát járműparkján belül.

2019-ben további 190 autót vásároltak – ezek jelentős része szintén Peugeot volt –, megháromszorozva az e-flotta létszámát. Az évek során kisebb bővítésekkel erősítették meg a szolgálat emissziómentes mobilitás iránti elkötelezettségét, a mostani beszerzés azonban minden eddiginél nagyobb léptékű, és valódi súlyt ad a villanymotoros járműveknek a flottában.

Több lépcsőben háromezer tisztán elektromos gépkocsit vásárol a Royal Mail, az első járműveket idén októberben adják át a kézbesítőknek. A pontos modellmix nem ismert, azt azonban megerősítette a hivatal, hogy a korábbi gyakorlatnak megfelelően jelentős részben Peugeot gyártmányokról lesz szó, részint az ezekkel szerzett kedvező tapasztalatoknak, részint a kiépített szervizellátottságnak köszönhetően.

Az új modelleket elsőként a behajtási korlátozással védett, alacsony károsanyag-kibocsátású zónákban, valamint a ’zöld városokban’, azaz azokon a településeken fogják szolgálatba állítani, ahol a lakosság a leginkább fogékony a fenntartható életvitel iránt, és ahol a vállalkozások és állami szervek nagy arányban, aktívan tevékenykednek a környezet védelmének érdekében. A járművek beszerzésével egy időben a Royal Mail töltő-infrastruktúráját is bővíti az érintett körzetekben, ami a most beszerzésre kerülő járművek használatán túl elősegíti az elektromos flotta további bővítését.

Ha a Royal Mail teljes flottáját még nem is cserélték le emissziómentesre, az új beszerzés révén egyes körzetekben teljesen kiváltják a belső égésű motorral szerelt, szennyező járműveket. Az első ilyen központ májusban valósult meg: Bristol egyik belvárosi postahivatala késő tavasz óta kizárólag elektromos járművekkel teljesíti kézbesítő és begyűjtő feladatait; a 23 gépkocsit tizenkét darab töltőpont szolgálja ki.

Míg a program kezdetén, 2018-ban a postaszolgálat csak remélhette, hogy számításaik helyesek voltak, és idővel jelentős megtakarítást hozhatnak az elektromos szolgálati járművek, ma már konkrét tények igazolják, hogy hosszú távon jóval kedvezőbb fenntartási költségekkel számolhatnak, mint az eddig használt dízelüzemű járművek esetében.

A megtakarítások pedig az elektromos járműflotta növekedésével párhuzamosan egyre jelentősebbek lesznek, mondta Simon Thompson, a Royal Mail vezérigazgatója. Az anyagi előnyök mellett ráadásul környezetvédelmi szempontból is vezető helyzetbe emelik a szolgálatot az elektromos furgonok. Az egy küldeményre eső CO2-kibocsátás terén már ma is jobban teljesít a Royal Mail, mint bármely más brit csomagküldő vagy szállító szolgáltató (részben azért, teszi hozzá közleményében a vállalat némi iróniával, mert 85 ezer gyalogos kézbesítőt is alkalmaznak), az új járművekkel pedig további előnyre tehetnek szert ezen az egyre fontosabb területen.

Noha a Royal Mail nem közölte az elektromos flotta pontos összetételét, abban minden bizonnyal szerephez jut a Peugeot mindkét, jelenleg forgalmazott, új generációs elektromos áruszállítója. A Peugeot e-Partner kétféle tengelytávval (2785 és 2975 mm), és ebből adódóan kétféle karosszériahosszal (4403 és 4753 mm), illetve raktérkapacitással (3,8 és 4,4 m3) áll rendelkezésre.

A nagyobb Peugeot e-Expert kétféle tengelytávot (2925 és 3275 mm), valamint háromféle karosszériahosszt (4609, 4959 és 5306 mm) és kapacitást (5,1, 5,8 és 6,6 m3) kínál. Mindkét modellt ugyanaz a 136 lóerős, 260 Nm forgatónyomatékú villanymotor hajtja; az elsőkerék-hajtású járművek legnagyobb sebessége 130 km/óra, álló helyzetből 11,2 (e-Partner), illetve 13,1 (e-Expert) másodperc alatt érik el a 100 km/órát.

Az e-Partner 50 kWh kapacitású akkucsomagja akár 275 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé a WLTP norma szerint, míg az e-Expert kétféle akkumulátorral választható: az 50 kWh-ás legfeljebb 230, a 75 kWh-ás pedig akár 330 kilométer megtételét is lehetővé teszi egyetlen feltöltéssel.

ILLUSZTRÁCIÓK: PEUGEOT, ROYAL MAIL