Használt autókat ígért a nepper, de csak az előleget vette fel

A visszavonult autókereskedő felvette az előleget, ám a megrendelt modelleket nem szállította le. A kár így meghaladja a 22 millió forintot.

A 46 éves vállalkozó 2018-ig gépjárművek importálásával és értékesítésével foglalkozott, ám a munkáját népszerűsítő internetes oldalt továbbra is működtette. Az elmúlt három évben az internetes hirdetésekre, valamint korábbi ügyfelei ajánlására hozzá forduló sértetteknek azt állította, hogy – kedvező áron – bármilyen autót be tud hozni külföldről, és ezért esetenként 250 ezer és 3 millió forint közötti összeget kért előlegként. Ezután különböző kifogásokra hivatkozva a megállapodásban foglaltakat nem teljesítette.

A vádlott persze meg sem próbálta teljesíteni az ígéretet, hiszen már az előleget is annak tudatában kérte el, hogy meg sem fordult a fejében a gépkocsik behozatala. Így közel két éven keresztül 27 sértettet csapott be, akiknek összesen 22 110 000 forint kárt okozott.

A nyomozók kérdésre, hogy hol a pénz, csak annyit mondott, hogy az életszínvonalának fenntartására, valamint tartozásainak kiegyenlítésére fordította.

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben halmazati büntetésül végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

dasblog.hu