Használt autós tanácsok 3. – Ne dőljön be a kevés kilométernek

Egy rosszul karbantartott autó balesetveszélyes, tehát életveszélyes is lehet. Az órapörgetés is ilyen veszélyeket okoz. Elmondjuk, hogyan.

A futásteljesítmény meghamisítása miatt a vevők a reális árnál magasabb összeget fizetnek, hiszen azt hiszik, hogy öreg ugyan az autó, de alig használták. De az órapörgetéssel kapcsolatban nem ez a legnagyobb baj. A megtett kilométerek számához kötött átvizsgálások, karbantartások, alkatrészcserék elmaradása miatt ugyanis a balesetveszély kockázata is nagyobb. Lássunk egy példát.

A különböző gyártmányoknál 180 – 210 ezer kilométeres futásteljesítmény között jön el az idő, hogy a szokásos motorolaj, szűrő, egyebek mellett komolyabban is hozzá kell nyúlni a motorhoz. Így például cserélni kell a vezérműszíjat és tartozékait (szíjvezető és feszítő görgők), illetve, ha a vízpumpát is a vezérműszíj hajtja meg, akkor azt is cserélni kell.

De mi van akkor, ha olyan kocsit veszünk, ami valójában megtett 180 ezret, de a visszapörgetés után csak 80 ezret mutat az óra? Azt hisszük, hogy a nagy szervizig van még 100 ezer kilométerünk, de így fennáll a veszélye, hogy az elmaradt csere miatt a vezérműszíj elszakad, és károsodik a motor. Ugyanez áll a fékbetétek cseréjére is, csak akkor már életeket is veszélyeztet a szervizelés kihagyása. 

Mivel az eladót semmilyen jogszabály nem kötelezi az autó előéletének tisztázására, a vevőnek résen kell lennie, ha használt autót vesz. Tehát fontos, hogy ellenőrizzük a kiszemelt autó előéletét. Hogy miért? Arról ITT írtunk korábban. Arról pedig ITT, hogyan döntsük el, megbízható-e az eladó. 

Amennyiben ezeket a lépéseket kihagyjuk, a mit sem sejtő magyar tulajdonos sok esetben csak a márkaszervizben szembesül azzal, hogy olyan kocsit vett, aminek az óráját több százezer kilométerrel visszapörgették. Az autóvásárlók érdekében ugyanakkora Das WeltAuto kétszer is végez állapotfelmérést: az elsőt a kocsi megvásárlása, a másodikat a szükséges javítások után, az értékesítés előtt. Szóval ne ringassuk magunkat rózsaszín illúziókban, egy tíz éves autó a reális futásteljesítménye 250 ezer kilométer körül van. Hiába mutat az óra százezerrel kevesebbet, az alkatrészek kopottságán az órapörgetés nem változtat: pár éven belül törvényszerűen elő fognak jönni a költséges hibák. A kilométeróra állást egyébként érdemes a Jármű Szolgáltatási Platformon ellenőrizni, amire ITT írtunk korábban.

A külföldről behozott autók nagy része 10 évnél idősebb, így csábító a lehetőség, hogy az ember 1,5-2 millió forintért hozzájuthat egy Audihoz, egy Volkswagenhez vagy egy BMW-hez. Azonban tíz éves kor fölött a költséges javítások gyakran pénztemetővé teszik az olcsón vett gépkocsit. Egy idős autó műszaki állapotának szinten tartása sokba kerül, ugyanakkor a karbantartás nem értéknövelő tényező. Különösen igaz ez az ismeretlen előéletű, leggyakrabban pörgetett kilométerórás import autók esetében.

 A Das WeltAuto garanciális használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

dasblog.hu