• Egyéb

Hatalmas változás a jogosítványok terén hazánkban is

Komoly változásra lehet számítani a jogosítvány és a közlekedés terén 2018. január elsejétől – számolt be a most.hu, a vezess.hu cikke alapján.

Az Európai Unió rendelete lép életbe hazánkban január első napjával.

Az Európai Bizottság egy 2006-os irányelvet módosított 2016 nyarán, ami jövő év elejétől lép életbe.

A szív- és érrendszeri betegségeknél az új javaslat világosan megkülönbözteti azt a két állapotot, amikor a kérelmező még vezethet, és amikor az egészségi állapota már nem teszi lehetővé, hogy a forgalomban részt vegyen.

A módosítás kimondja, hogy bizonyos szív- és érrendszeri problémák esetében a vezetői engedélyt a jogszabályban megjelölt csoportba tartozó kérelmezők, illetve járművezetők számára csak akkor lehet kiállítani vagy megújítani, ha az adott egészségügyi problémát eredményesen kezelték, rendelkezésre áll egy szakorvosi engedély, valamint – szükség esetén – rendszeres orvosi felülvizsgálatra kerül sor.

Vagyis többek között a szívbetegek nem vezethetnek gépjárművet, ha az állapotuk olyan, ami nem elégíti ki a feltételeket – állítják.

További 9 okot fogalmaztak meg, ami miatt ugrik a jogsi sokaknál:

  • deffibrilátor beültetése,
  • perifériás vaszkuláris megbetegedések,
  • szívelégtelenség,
  • szívműködést segítő eszközök,
  • szívbillentyű-zavar bizonyos esetei (ezeket a módosítás pontosan meghatározza),
  • strukturális és ingerületvezetési zavarral járó szívizom betegségek bizonyos esetei,
  • hosszú QT-szindróma okozta ájulás, torsade des pointes és 500 ms-t meghaladó QTc kíséretében,
  • Brugada-szindróma ájulással vagy túlélt hirtelen szívhalállal.

Kivételes esetekben azonban a vezetői engedély kiállítható vagy megújítható,
amennyiben ezt orvosi szakvélemény kellően alátámasztja.

OSZD MEG másokkal is!