Határozatlan idejű sztrájk kezdődött a Continental makói üzemében

    Határozatlan idejű sztrájk kezdődött a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában kedden 14 órától a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) szervezésében.

    Hajdú Roland, az MGSZ titkára azt közölte az MTI-vel hogy, a munkáltató tavaly nyáron mondta föl a 23 éves kollektív szerződést, mert elavultnak tartotta. Az új megállapodásról – kisebb megszakításokkal – decemberig folytak a tárgyalások, de nem tudtak egyezségre jutni, ezért a fokozatosság elvét betartva három munkabeszüntetést tartottak, és végül kénytelenek voltak határozatlan idejű sztrájkot hirdetni.


    A szakszervezet részletesen ismertette a munkáltatóval követeléseit, meghatározva az ezek teljesítéshez szükséges forrásokat is, ám ezekre nem kaptak semmilyen választ – mondta az érdekképviseleti vezető.


    A munkabeszüntetés addig fog tartani, amíg nem kezdődik érdemi egyeztetés a sztrájkkövetelésekről, így a jobb munkafeltételekről és a dolgozóknak járó juttatásokról – hangsúlyozta Hajdú Roland.


    A szintén az üzemben működő Contitech Dolgozók Független Szakszervezete szerint nem a sztrájk a megfelelő érdekérvényesítési eszköz. Leszögezték, a kollektív szerződés megkötésében érdekeltek, de amíg tart a sztrájk, erre nincs lehetőség.


    A cég közleménye szerint a csütörtökön befejeződött 24 órás munkabeszüntetést követően többször is tárgyaltak az MGSZ sztrájkbizottságának tagjai és a munkáltató képviselői. A felek hajlandóságot mutattak arra, hogy a megállapodás részleteit kollektív szerződésben rögzítsék, de pénteken az MGSZ visszautasította a munkáltató kezdeményezését, hogy ebbe az egyeztetésébe – a törvényi kötelezettségekkel összhangban – a másik két szakszervezetet is bevonják. Az MGSZ ismét felállt a tárgyalóasztaltól anélkül, hogy a munkáltató megoszthatta volna a helyzet rendezésére vonatkozó konstruktív javaslatait.


    A munkáltató kedd délutánra tűzte ki a kollektív szerződés tárgyalásának következő időpontját, amelyen mindhárom szakszervezet megjelenésére számít. Leszögezték, az egyenlő érdekképviselet jogát minden munkavállalónak és mindhárom szakszervezetnek biztosítani kell.


    A vállalkozás szerint a hazai termelő cégek jövője azon múlik, hogy képesek-e megújulni, az új, digitális jövőhöz igazítani a munkafolyamataikat és struktúráikat, beleértve a juttatási rendszert is. Mivel a magyarországi bérszínvonal jóval magasabb, mint a régióban a versenytársainké, meg kell találni azokat a hatékonysági tényezőket, amelyek biztosítják, hogy az itt előállított termékek versenyképesek maradjanak. Ennek egyik feltétele az, hogy a juttatási rendszer biztosítsa a cég munkaerőpiaci versenyképességét.


    A munkáltató megérti, hogy a szakszervezetek, és az általuk képviseltek ragaszkodnak a múltból örökölt jogaikhoz, de úgy véli, ha ezt elfogadnák, akkor cég versenyképességét is befagyasztanák a múltbeli szinteken. Ahhoz, hogy egy megegyezés létrejöhessen, minden félre szükség van. A cégvezetés várja a tárgyalóasztalhoz az MGSZ képviselőit, a másik két reprezentatív szakszervezet képviselőivel együtt, annak érdekében, hogy érdemi és megoldásorientált megbeszéléseket folytassanak. Bíznak abban hogy az MGSZ helyi képviselői is belátják, hogy a makói gyár versenyképessége, a technológiai átállás sikere, a dolgozók jövőjének megalapozása most zajlik, ebben változásban mindenkinek részt kell vállalnia, ez a közös érdekük – áll a cég közleményében.


    A Magyarországon nyolcezer munkavállalót foglalkoztató Continental honlapja szerint a ContiTech AG magyarországi leányvállalata, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. makói telephelye a csoport egyik legnagyobb és legmeghatározóbb tagja, ahol hűtő-fűtő csövek gyártását és szerelését végzik.


    A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. – a megelőző évhez képest csaknem 10 százalékkal csökkenő – nettó árbevétele 2019-ben meghaladta a 73 milliárd forintot, ennek több mint 95 százaléka exportból származott. A cég adózott eredménye 2018-ban 2,644 milliárd forint volt, a 2019-es évet pedig 3,294 milliárd forint veszteséggel zárta a vállalkozás.