Hatvanezernél is több van már zöld rendszámos járművekből

     Októberben túllépte a hatvanezret a világoszöld alapszínű hatósági jelzéssel forgalomba helyezett gépjárművek száma. Tisztán elektromos személyautóból a múlt hónapban állt forgalomba a harmincezredik Magyarországon. A környezetkímélő, csendes teherautókból, buszokból és motorokból is tempósan bővülő állomány járja a hazai utakat – jelentette be hétfői közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

    A havonta frissülő nyilvántartás szerint október végéig 60 132 zöld rendszámot adtak ki Magyarországon. A teljes tiszta flotta így 2020 elejéhez mérten közel három és félszeresére bővült. Az idei gyarapodás már szeptember végére felülmúlta a tavalyi egész éveset, majdnem minden negyedik zöld hatósági jelzést 2022-ben szerelték fel.


    Száz zöld rendszámból már több mint ötvennégyet kaptak tisztán elektromos járművek. A komplett állomány több mint fele kizárólag elektromos motorral szerelt személygépkocsi. A leginkább klímabarát hajtású teherautók száma az év eleje óta a másfélszeresére, 1800 fölé nőtt. Tavaly augusztus óta lehet zöld rendszámuk a környezetkímélő motoroknak is, már több mint 250 kétkerekű robog világoszöld táblával.


    A TIM közölte azt is, hogy a tiszta és csendes buszok száma az év eleji százról idén több mint másfélszeresére nőhet. A zöld rendszámos autóbuszok nagyobbik hányada a nagyvárosi járműállomány minőségi cseréjét ösztönző Zöld busz program támogatásával állt munkába. A program folytatására és továbbfejlesztésére biztosít fedezetet a magyar kibocsátás-csökkentésből származó, a közelmúltban Németországnak értékesített kvótatöbblet.


    A hazai károsanyag-kibocsátás mintegy ötödéért a közlekedés, ezen belül 98 százalékban a közúti forgalom felel. A tiszta járműveknek köszönhetően mérséklődik a levegőszennyezés és zajterhelés. Magyarország nemcsak felhasználóként veszi ki a részét a járműipar zöld fordulatából. Hazánk Németország mellett európai akkumulátorgyártó központtá válik, és például a világszínvonalú ZalaZONE tesztpálya révén kimagasló képességekkel bír a kapcsolódó kutatás-fejlesztésben is – hangsúlyozta a minisztérium.