Hazai forrásból is fejleszti úthálózatát Szolnok

    A Véső úti sporttelep és strand megközelítését megkönnyítő útfejlesztés mellett egy újabb körforgalom is elkészült a Tisza-parti város ezen részén 727,5 millió forint hazai forrásból – közölte Szalay Ferenc(Fidesz-KDNP) polgármester csütörtökön a beruházás helyszínén tartott sajtótájékoztatón.

    Elmondta: a Véső út és környéke teljes körű rehabilitációja egy 4,5 milliárd forint értékű beruházás során történik. A több projektelemet tartalmazó beruházás egyike a 1,4 milliárd forint, százszázalékos vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével megvalósuló Véső úti R.A.J.T. projekt, amelyben megépül a sporttelep belső úthálózata, parkolók, rendezvényház és szakosztályi épület létesül.


    A kormány a projekt többlet forrásigényére 727,5 millió forint költségvetési támogatást adott az önkormányzatnak. Ebből a hazai forrásból építették át a Véső úti sporttelep megközelítését szolgáló útszakaszt, a sporttelep déli, Bolt köz felőli bejáratánál pedig körforgalom létesült – tájékoztatott a polgármester.


    A beruházás részleteiről elmondta: a Meggyes László utca egy rövid szakaszát kétsávosra szélesítéssel a körforgalomra csatlakoztatták, valamint a Horog utca déli szakasza 47 méteren, a körforgalomig megújult. A déli bejárat és a közelben lévő élelmiszerüzlet közötti szakaszt átépítették, szélesítették 180 méteren, így alkalmassá vált autóbuszok közlekedésére is. A József Attila út-Indóház út kereszteződésétől a sporttelep déli bejáratáig, 313 méteren járda és kerékpárút épült. A projekt során közvilágítás épült a József Attila út-Indóház út kereszteződésétől a körforgalomig – közölte Szalay Ferenc.


    Molnár Iván fideszes önkormányzati képviselő elmondta: a Horog utca további részét is tervezik korszerűsíteni. A beruházással a térség lakóingatlanai értékesebbek lettek, a közbiztonság javult. Az útfejlesztésnek köszönhetően újabb autóbuszjárat indulhat, jelenleg zajlanak az erről szóló egyeztetések, felmérések – tette hozzá.