Helyi közösségek bukaresti tiltakozása nyomán módosulhat a Brassó-Bákó autópálya kijelölt nyomvonala

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
    A székelyföldi Illyefalva és a Brassó megyei Vámhidpuszta lakóinak a bukaresti Szállításügyi Minisztérium előtti keddi tiltakozása nyomán módosulhat a Brassó-Bákó autópálya kijelölt nyomvonala – tájékoztatta az MTI-t Benkő Árpád, a tiltakozás egyik szervezője.

    A két településen felháborodást váltott ki, hogy a Székelyföldet is átszelő Brassó-Bákó autópályának olyan nyomvonalat jelöltek ki, amelyik e két település közvetlen közelében halad el.


    Amint Fodor Imre, Illyefalva polgármestere az MTI-nek elmondta, a kijelölt nyomvonal alig 150 méterre halad Illyefalva szélső házaitól, és elvágja a falut a szántóföldjei jelentős részétől. Ez ellen lázadt fel a Sepsiszentgyörggyel szomszédos község lakossága, mely azt is sérelmezte, hogy a nyomvonal kijelöléséről nem konzultáltak a lakossággal.


    A két érintett falu tiltakozó közössége a Newsbv.ro Brassó megyei portál által idézett közleményben szögezte le, hogy nem ellenzik az autópálya megépítését, csupán a helyi közösségek szempontjait figyelmen kívül hagyó, ezért a pályát majd birtokba vevő román állam, és az építést finanszírozó Európai Unió számára káros tervezést kifogásolják.


    Kilátásba helyezték, hogy – ha nem változik a nyomvonal – nem engedik be a telkeikre helyszíni méréseket végezni és talajmintákat venni annak a cégnek a munkásait, amely a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére kap megbízást.


    Benkő Árpád az MTI-nek elmondta, hogy a keddi bukaresti tiltakozás idején a tüntetők képviselői két és fél órán át tanácskoztak a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) szakembereivel, akik meghallgatták a panaszokat, és közölték: kisebb változtatásokat eszközölhetnek a nyomvonalon.