Hermann Henrik maradt a Magyar Motorsport Szövetség elnöke

    Az eddig regnáló Hermann Henriket választották meg elnöknek a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) tisztújító közgyűlésén.

    A sportvezetőt ellenjelölt, valamint ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúan bízta meg a tagság a szervezet további irányításával.


    A megválasztott négy alelnök közül kettő új, Verő Klára és Erdős Tamás maradt, Nagy Arnold, valamint Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke pedig bekerült az elnökségbe.


    “Az előző két ciklusban komoly változást indítottunk el, a szervezeti átalakítás mostanra megtörtént, a továbbiakban pedig egy szemléletváltást szeretnénk végrehajtani, lezárva egy 20-30 éves korszakot” – nyilatkozta az MTI-nek Hermann Henrik, aki harmadik teljes ciklusát kezdheti meg a MAMS élén.


    Az elnök hozzátette, 12 szakág van a szövetségben, és éves szinten 60-80 eseményt rendeznek meg, az elmúlt nyolc, de különösen a legutóbbi négy évben pedig számos Európa-bajnoki és világbajnoki futamot hoztak el Magyarországra.
    “Az idei év második felében a MAMS arculatában és kommunikációjában is érezhető lesz az a szemléletváltás, amelynek megvalósítását célul tűztük ki” – jelentette ki Hermann Henrik.