Hétfőtől nem nyitják ki az első ajtókat a buszok és a trolik

A koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként a fővárosi járművezetők védelme érdekében március 29-től, hétfőtől átmenetileg nem nyitják ki az első ajtót az autóbuszokon és a trolibuszokon, és a járművek első részét kordonnal zárják le.

Március 29-től, hétfőtől a járművezetők védelmében a buszokon és a trolibuszokon nem lehet használni az első ajtót, a járművekre a második, a harmadik vagy a negyedik ajtónál lehet felszállni. Ezzel egyidőben – a tavalyival azonos módon – lezárják a járművek vezetőfülkéhez közel eső részét.

Az intézkedés célja, hogy a járművezetők koronavírusos megbetegedésének esélyét minimálisra csökkentse. Budapesten naponta több ezer busz- és trolivezető biztosítja a felszíni közösségi közlekedés működőképességét, védelmük ezért rendkívül fontos a fővárosban utazóknak is.

A BKK és szolgáltatói továbbra is mindent megtesznek az utasok védelmében. A járvány visszaszorításának érdekében naponta fertőtlenítik a járművek vezetőállásait és a teljes utasteret, különös tekintettel azokra a felületekre, amelyekkel az utasok érintkeznek: ülések, kapaszkodók, nyomógombok. A járműveken kívül a metróállomások utasforgalmi területeit, a mozgólépcsők korlátait is – a megszokott napi takarításon felül – minden éjjel fertőtlenítik.

Budapesti Közlekedési Központ