• Egyéb

Hetvenmillió eurós hitelt hagyott jóvá autópálya építésére Boszniának az EBRD 

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti:
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hetvenmillió euró (mintegy 21,6 milliárd forint) értékű hitelt hagyott jóvá Bosznia-Hercegovinának az észak-déli európai közlekedési folyosó, az úgynevezett korridor 5C-nek a folytatására, amely a tervek szerint Budapestről indul és Szarajevón keresztül Ploceig tart majd – írta a Poslovni Dnevnik című horvát gazdasági napilap pénteken.

A 30 kilométer hosszú autópálya szakasz a boszniai Szerb Köztársaság területén halad át. Dobojnál egy új csomópont is épül, amely összekötő kapocs lesz a Banja Luka-i autópályához, és amelyre az EBRD további 10 millió eurót hagyott jóvá, hogy a munkálatok határidőn belül, még az idén év végéig befejeződhessenek.

A kölcsön futamideje 15 év, egy százalékos kamat mellett.

Ian Brown, az EBRD boszniai kirendeltségének vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott: nagy jelentőséggel bír, hogy konkrét lépések történtek a korridor 5C folytatására. Mint mondta: a hitelek mellett vissza nem térítendő támogatásokat is kap Bosznia-Hercegovina, itt az Európai Bizottság 15 millió eurós (4,6 milliárd forint) támogatását említette, amelyet ugyanezen autópálya szakaszra hagyott jóvá a testület.

“A korridor 5C a legnagyobb infrastrukturális projekt Bosznia-Hercegovinában, a most aláírt szerződéssel pedig az EBRD a boszniai közlekedési szektorba eddig több mint 1 milliárd eurót fektetett” – mondta Brown.

A horvát autópályák vállalat (HAC) még 2015 márciusában átadta a forgalomnak a Horvátországot Bosznia-Hercegovinával összekötő A5-ös (Pélmonostor-Eszék-boszniai országhatár) autópálya fennmaradó, 3,2 kilométeres szakaszát a Sredanci csatlakozási csomóponttól a boszniai határig tartó Svilaj csomópontig.

A határon való átkeléshez szükséges, a Száva folyóra tervezett híd még nem épült meg teljesen, az 5C folyosó boszniai részéből ez idáig pedig egy kilométer sem készült még el.