Hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a Dakart Nasser Al-Attiyah, Baumel és a Toyota

Tizenkét szakaszon át őrizte vezető helyét a Toyota Gazoo Racing South Africa első számú párosa, hogy aztán a zárónap végén közel 28 perces előnnyel megnyerje a 2022. évi Dakar-ralit. A verseny harmadik és ötödik legeredményesebb csapata szintén toyotás volt.

Két ezüstérem után idén végre valóra vált Nászer el-Attija álma: a katari versenyzőnek sikerült hazai pályán, az Arab-félszigeten is megnyernie a Dakar-ralit. Az 51 éves sportember eddig tizennyolc alkalommal állt rajthoz a világ egyik legkeményebb autóversenyén; ebből hatszor Toyotával. 2017 óta három második helyezést és a mostanival együtt kettő aranyérmet hozott a pilótának a Toyota Hilux. Idén pályafutása során kilencedszer állhatott dobogóra, és negyedszer annak a legfelső fokára – mindkét eredményével minden idők második legsikeresebb Dakar-versenyzőjének számít. Navigátora, Mathieu Daumel 2015 óta versenyez a „sivatag hercegével,” így ő is kulcsszerepet játszott a Toyota Gazoo Racing South Africa sikereiben.

https://www.youtube.com/watch?v=DHktX4pzNkQ

Az újdonsült bajnokok eredményeiben két márkatársuk is osztozhatott. A belga Overdrive Toyota színeiben Jazíd al-Radzsi és Michael Orr az összesített harmadik helyen végzett: a szaúdi pilótának ez eddigi legjobb eredménye, de a versenyeit elnézve a jövőben komoly teljesítményre számíthatunk tőle.

A Toyota Gazoo Racing South Africa versenyzői, Giniel de Villiers és Dennis Murphy hősies erőfeszítéssel az ötödik helyre küzdötték fel magukat a kilencedikről, bebizonyítva, hogy a rutin, a győzni akarás és a megbízható technika együtt csodákra képes. 

Ami Henk Lategan és Brett Cummings kettősét illeti, a dél-afrikai duót többször is balszerencse sújtotta, ám nem adták fel: kitartásukat az utolsó napon szakaszgyőzelem koronázta; összesítésben a 31. helyen végeztek. Honfitársaik, Shameer Variawa és Danie Stassen első közös Dakar-szereplésükön az elismerésre méltó tizenötödik helyet szerezték meg.

A Toyota általánosan jó szereplését még értékesebbé teszi, hogy az idei évben vadonatúj autóval álltak rajthoz a csapatok. A GR DKR Hilux T1+ az előző modellnél kedvezőbb futómű-konfigurációja (hosszabb rugóutak, valamint nagyobb kerekek és abroncsok), valamint a szériagyártású Toyota Land Cruiser 300 GR Sport modellből származó 3.5 V6-os ikerturbó benzinmotorja ideálisnak bizonyult az extrém megpróbáltatásokhoz; a modell minden várakozást felülmúlóan, érdemi meghibásodás nélkül teljesítette a versenyt.

A Dakar-ralin egyébként idén tizenkét páros indult Toyotával (tízen Hiluxszal, míg a Toyota Auto Body két csapata hagyományosan Land Cruiserrel), és említésre méltó módon mindegyikük célba ért.

Fotók: Toyota Gazoo Racing