• Egyéb

Hihetetlennek tűnik, de a Ferrarik szintjén és tempójával emelkedik a Lexus LFA értéke

A hétvégén eredeti árának másfélszereséért, mintegy 700 ezer dollárért talált gazdára a Lexus LFA Nürburgring Edition egy ötéves példánya. Ilyen mértékű értéknövekedést mindössze egyetlen márka képes produkálni a világon.

A szupersportkocsik vásárlói nem feltétlenül csupán vezetési élményt várnak több száz lóerős, egzotikus szerzeményeiktől. Sokan befektetésként tekintenek autójukra, amelyen évek múltán eredeti értékük többszöröséért adhatnak túl. Mindig van persze kockázat, de az utóbbi években – talán éppen az új autók egyre intenzívebb automatizálódása miatt – világszerte egyre magasabbra szökik az igazán különleges automobilok piaci értéke.

Ebben a műfajban a Ferrari számít abszolút etalonnak, és akár bevallják maguknak, akár nem, minden gyűjtő a maranellói gyár termékeinek orbitális értéknövekedését reméli saját kincsétől. A realitás azonban az, hogy csak nagyon kevés típus képes olyan szinten megmozgatni a vásárlók fantáziáját, mint Enzo Ferrari hagyatékának letéteményesei.

Ezen kevesek közé tartozik a Lexus LFA. A minimális példányszámban, nagyon rövid ideig gyártott sportautó korának abszolút csúcstechnológiáját alkalmazta, azt karizmatikus személyiséggel párosította, és mivel a teszteken is kiváló konstrukciónak bizonyult, rendkívül gyorsan kultikus négykerekűvé vált. Eddig viszonylag ritkán lehetett a modellel találkozni a patinás árveréseken, ám most, öt évvel a gyártás befejezése után a kevésbé türelmes gyűjtők megpróbálják pénzzé tenni kincsüket, a piac pedig elképesztő tempóban és lelkesedéssel reagál.

Az amerikai Barrett-Jackson aukciós ház most hétvégén, a floridai Palm Beach-en megrendezett árverésén például 700 ezer dollárt, azaz 177 millió forintot fizettek ki az autó egy igazán különleges példányáért: a Lexus LFA Nürburgring Edition mindössze ötven példányban készült, motorja valamivel erősebb, sebességváltója gyorsabb, felfüggesztése feszesebb, hátsó szárnya méretesebb volt, mint az alapmodellé, kerekeire pedig versenyabroncsokat húztak. Az autóhoz annak idején 445 ezer (matt fekete fényezéssel 465 ezer) dollárért lehetett hozzájutni, ez pedig (az inflációval nem számolva) 57 százalékos értéknövekedést jelent mindössze fél évtized alatt.

A Ferrari egyes ritkaságai még ennél is magasabb hozamot hozhatnak tulajdonosuknak, de hogy egy autó piaci értékét mennyi minden befolyásolhatja, jól mutatja, hogy az LFA-hoz és az 599 GTO-hoz hasonló példányszámban gyártott, új korában 2,5 millió dollárért kínált Bugatti Veyron 16.4 Grand Sport egy évvel ezelőtt eredeti értékének alig több mint felét, 1 millió 650 ezer dollárt hozott a Sotheby’s floridai árverésén. Persze az LFA-t nem milliárdos celebek parádés hintójának, hanem kőkemény, céltudatos sportkocsinak fejlesztették, amely versenypályán sem hozható zavarba – pontosan úgy, mint annak a bizonyos Modena megyei autómárkának az alkotásai.

Fotók: Lexus, www.en.wheelsage.org