Hogyan vezessünk friss jogsival?

Néhány pontban összeszedtük, hogy mire kell figyelni annak a kezdő sofőrnek, aki beül és vezeti a saját, vagy a család autóját.

A jogosítvány megszerzése minden fiatal életében mérföldkő. A legtöbben ilyenkor még nem rendelkeznek saját autóval, de a szabadság ígérete, az autózás varázsa, a világ felfedezésének lehetősége szinte semmihez sem hasonlító érzés.

A „próbajogosítványt” a hivatalos indokolás szerint azért találták ki, hogy a kevés vezetési gyakorlattal rendelkezőket rábírják a biztonságos és felelősségteljes közlekedésre, a szabályok megtartására, emellett néhány korlátozás is vonatkozik a kezdőkre, például nem vontathatnak pótkocsit.

Nagyon fontos, hogy az első utakon mindig legyen egy tapasztalt utas az autóban! Figyelem, a „felnőtt” utas ne akarjon mindenbe beleszólni, inkább egy olyan jóindulatú, gyakorlott sofőrre van szükség ilyenkor, aki egy bonyolult útkereszteződés előtt tippeket ad, kerülve a bántó, kioktató stílust.

Fontos tudatosítani a kezdő sofőrben, hogy a vezetőülésbe ülve többé nem kizárólag önmagáért, hanem a közlekedésben résztvevő embertársaiért is felelősséggel tartozik     Fotó: freepik.com

Jó lehetőség a gyakorlásra a várható leggyakoribb útvonalon végig menni, ismerkedni a jobbkéz-szabállyal, felvenni a forgalom ritmusát. Amennyiben gyerekünk a kötelezően előírt 17. életév betöltését követően azonnal szerzi meg jogosítványát, érdemes legalább egy fél évig kizárólag szülői kísérettel vezetni engedni.

Az esetleges hiányosságok így közösen pótolhatóak, javíthatók, a megfelelő rutin szerzése is garantált, és a kezdeti száguldozás is mérsékelhető. Fontos tudatosítani a kezdő sofőrben, hogy a vezetőülésbe ülve többé nem kizárólag önmagáért, hanem a közlekedésben résztvevő embertársaiért is felelősséggel tartozik.

Érdemes venni még néhány tanórát a jogosítvány megszerzése után is; a kötelező 30 óra alatt lehet, hogy egyszer sem tudtunk vizes aszfalton vagy extrém síkos – pl. jeges pályán – gyakorolni. A hárombetűs elektronikus segédletek – ABS, ESP és társai – elég sok hibát képesek korrigálni, de mi van, ha olyan autót kell vezetnünk, amibe ezek nincsenek beépítve? Érdemes mindezt előre megtapasztalni, a tanpályán, oktatóval vagy egy rutinos öreg rókával. 

10perc