Honda CBR1000RR-R Fireblade SP (Modellév: 2022)

Honda CBR1000RR-R Fireblade SP (Modellév: 2022)

Összegzés: A modellcsalád legutóbbi, 2020-ban színre lépett változatának különlegessége, hogy minden porcikájában eltér a korábbi CBR-ektől, tervezésekor az volt az elsődleges szempont, hogy minél gyorsabb legyen a versenypályákon.

Ezt továbbfejlesztve született meg a 2022-es kiadás, melynek 14 500-as percenkénti főtengelyfordulatnál jelentkező csúcsteljesítménye 217,6 LE (160 kW) és főként abban jár előrébb őseinél, hogy még gyorsabban lőhet ki a kanyarokból. Ennek érdekében átdolgozták a szívócsonkokat, a légszűrőházat, illetve az ahhoz kapcsolódó légbeömlőt, valamint a kipufogó középső részét. A módosítás eredményeként még nyomatékosabbá vált az erőforrás a középső fordulatszám-tartományban. Emellett a hátsó lánckerék 3 foggal nagyobb, immáron 43 fogas, és a rövidebb áttétel révén még dinamikusabb a gyorsulás. Ezzel szemben a jól bevált felfüggesztés változatlanul került át az elődből, tehát az RC213V-S-t idéző lengővilla és háromfokozatú, elektronikus szabályozású kormány-lengéscsillapító (Honda Electronic Steering Damper, HESD) csatlakozik az alumíniumvázhoz, és utóbbi működése a hattengelyes helyzetérzékelő (IMU) adatai alapján változik. A motor professzionális Öhlins Smart Electronic Control (S-EC) felfüggesztése OBTi kezelőfelületen keresztül hangolható, míg a fékrendszert Brembo gyártja. Az idomzat és az üléshelyzet is megegyezik a korábbi Fireblade SP-ével, tehát továbbra is rendkívül csekély légellenállású, végletekig tökéletesített burkolat öleli körbe a vázat, kiegészítve a MotoGP-ből ismert szárnnyal, mely komoly leszorítóerőt gerjeszt, hogy a féktávokon is stabil maradjon a gép. Szintén a gyorsaságot szolgálja a rendkívül felhasználóbarát, ösztönösen kezelhető, színes TFT-kijelző, amivel a vezető beállíthatja a teljesítményleadás jellegét, a motorfék mértékét, illetve a HSTC, az Egykerekezés-gátló, a Rajtprogram (Start Mode) és az ABS működését. Mindezt megkoronázza, hogy a CBR intelligens kulccsal (Smart Key) indítható. 

Ezentúl az SP mindkét változata aranyszínű felniken gördül ki a gyárból, sőt 2022-től elérhető egy rendkívül látványos, speciális fényezés is. Ez nem más, mint a limitált kiadású Fireblade SP 30th Anniversary színösszeállítás, amellyel az 1992-ben megjelent ős előtt tisztelegnek a mérnökök. Nem véletlen, hogy éppen ez az ikon inspirálta a tervezőket a munka során, hiszen valódi mérföldkőnek számított a Honda történetében – „vele” kezdődött a Fireblade család immáron 30 éves története.

Bevezetés

Idestova 29 éve, hogy az ikonikus Honda Fireblade felbukkant a horizonton és átrendezte a literes gyorsasági motorok piacát. Azóta a japán legenda olyan gépek alapjául szolgált, melyek tulajdonképpen minden világversenyen remekeltek, beleértve a Man-szigeti TT-t is.

Hogy a legenda megőrizhesse előkelő pozícióját az utakon és a pályákon, a mérnökök 2020-ra még magasabb műszaki színvonalra emelték. Munkájuk gyümölcseként két újdonság látott napvilágot: a CBR1000RR-R Fireblade[1] és a CBR1000RR-R SP Fireblade.

Ezek a világelső technikai fejlettséget képviselő modellek a sokszoros világbajnok Honda Racing Corporation, azaz a HRC közreműködésével készültek, vagyis az RC213V-S idomzatánál, vázánál, futóművénél és erőforrásánál alkalmazott műszaki megoldások köszönnek vissza róluk, a kezelhetőséget illetően pedig messze túlszárnyalnak mindent, hogy a bolygó leggyorsabb pályamotorjai legyenek.

A jövő év a Honda és a Fireblade szempontjából is fontos évforduló, ugyanis 2022-ben ünnepli a gyár a korszakalkotó modell születésének 30. évfordulóját. Számos ponton módosítottak rajta, többek között hatékonyabb lett a fékrendszer, valamint a Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC), és még erőteljesebben gyorsíthat ki a pilóta a kanyarokból. Ráadásul Európában elérhető a korlátozott darabszámban készülő CBR1000RR-R Fireblade SP 30th Anniversary kiadás is, mely különleges fényezésével egyszerre tiszteleg az elmúlt három évtized sikerei és az 1992-es ős előtt. Erre utal a festése is, hiszen azonnal szembeötlik, hogy az első Fireblade ihlette.

Áttekintés

A Fireblade SP soros, négyhengeres erőforrásának legnagyobb forgatónyomatéka 112 Nm (12 500 f./perc), csúcsteljesítménye 217,6 LE (160 kW/14 500 f./perc).

Az idei fejlesztések nyomán javult a motor gyorsulása és még kiegyensúlyozottabb lett a kanyarokban. A hátsó lánckerék fogszáma 40-ről 43-ra nőtt, ezáltal dinamikusabb a gyorsulás a középső fordulatszám-tartományban, de alaposan kipörgetve is ugyanolyan erős a motor, mint elődjei.

Hogy a levegő a lehető leghatékonyabban juthasson az erőforrásba, átdolgozták a légszűrőt és a hozzá kapcsolódó légbeömlőt. Ehhez igazították a szívócsonkokat is, hogy az új alkatrészek növeljék a levegő áramlási sebességét, a módosított kipufogócső és katalizátor pedig gyorsabb gázáramlást biztosít.

Az elektronikus gázmarkolat (Throttle By Wire, TBW) csekélyebb ellenállású rugót kapott, így közvetlenebb a gázreakció, valamint egyenletesebben szabályozható a teljesítmény. A világ legkiválóbb versenyzőitől – közöttük a Honda HRC World SBK-pilótáitól – érkezett, hasznos visszajelzések alapján finomítottak a Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC) működésén, hogy igazodjon az vehemensebb gyorsuláshoz, egyszersmind mindig ideális tapadás és bőséges visszajelzés segítse a pilótát.

A három alapértelmezett menetüzemmód továbbra is lefedi a különféle helyzeteket, tudniillik ezeken belül is széles tartományban szabályozható a motorfék mértéke, az Egykerekezés-gátló érzékenységi szintje és a HSTC működése. További jó hír, hogy az elektronikai csomagban már megtaláljuk a Start Mode-ot és az új, továbbfejlesztett gyorsváltót is.

A CBR1000RR-R Fireblade SP kis méretű, rövid löketű erőforrása számos tekintetben megegyezik az RC213V-S-ével, egyforma többek között a furatátmérő és a lökethossz, a himbás szelepmozgatás, a titán hajtórúdkészlet és a belső súrlódást minimalizáló technológia is, és nem maradtak ki a hengerek hűtőfolyadék-tereit összekötő, alul kialakított járatok sem. A Honda hagyományaira építve a vezérműtengelyek hajtásában fogaskerekek is szerepet vállalnak, és az sem mellékes, hogy a fejidom ram-air nyílása egyenesen a levegőszűrőházba vezeti az éltető oxigént. A gázcsere folyamatát 4-2-1 rendszerű, ovális csövekből összeállított leömlő, valamint – az Akrapoviccsal közösen fejlesztett – titán végdob teszi még hatékonyabbá.

Az alumínium hídvázban az erőforrás hátsó része a központi rugóstag bekötési pontjaként szolgál, míg a sajátos formájú lengővilla az RC213V-S alkatrésze alapján készült. A váznyúlványok merevségének meghatározásakor, a súlyelosztásnál és a kormány-geometria kidolgozásakor egyaránt rendkívül körültekintően jártak el a Honda mérnökei, hogy minden összetevő igazodjon a megnövekedett teljesítményhez, s meglegyen a kellő tapadás, illetve visszajelzés az első és hátsó keréknél. Az esések elkerülésében a hattengelyes helyzetérzékelőnek (Inertial Measurement Unit – IMU) is jelentős szerepe van, hiszen folyamatosan figyeli a jármű pozícióját és fontos adatokkal járul hozzá a menetbiztonsági eszközök működéséhez. Sokoldalúságát mutatja, hogy – egyebek mellett –az átmenőrudas, háromállású Honda Elektronikus Kormány-lengéscsillapító (Honda Electronic Steering Damper, HESD) karakterisztikáján is képes változtatni.

A versenyszintű Öhlins Smart Electronic Control (SE-C) futómű alapját 43 mm-es csúszószár-átmérőjű NPX teleszkóppár és TTX36 központi rugóstag adja, mégpedig második generációs Öhlins Object Based Tuning kezelőfelülettel kiegészítve (OBTi), ezáltal még pontosabban személyre szabható viselkedése. Hogy féktávon is brillírozzon a Honda, négydugattyús Brembo Stylema nyergek fogják közre az első féktárcsákat, és pályamotorozásra optimalizálható ABS felügyeli a – Brembo fékkarral, illetve főfékhengerrel működtetett – egységek munkáját.

Az alacsony légellenállás és az optimális leszorítóerő érdekében a CBR1000RR-R-nél is bevetették az RC213V MotoGP-versenymotornál alkalmazott légterelő szárnyakat. Ezeknek hála stabilabb a motor fékezésnél, illetve a kanyarok bejáratánál, és az üléspozíció is az előnyös levegőáramlás érdekében ilyen kompakt. A minden paraméterében személyre szabható, öthüvelykes, ösztönösen kezelhető TFT-műszeregységet a kormány bal oldalán elhelyezett, négyirányú kapcsolóval vezérelheti a pilóta, az átlagon felüli ergonómiáról pedig Smart Key névre keresztelt intelligens kulcs gondoskodik.

A 2022-es CBR1000RR-R Fireblade SP továbbra is Grand Prix Red és Matt Pearl Morion Black fényezéssel kapható, viszont újdonság, hogy mindkettő aranyszínű felnikkel, illetve új HRC-logókkal kerül a szalonokba. Mindemellett elérhető lesz a speciális, kilencvenes éveket idéző színösszeállítás is, melyet a különleges CBR1000RR-R Fireblade SP 30th Anniversary kiadás visel majd.

A forradalminak számító, 1992-es Fireblade előtt tiszteleg a gyár a 2022-től elérhető „trikolor” festéssel. Ennek különlegessége, hogy ugyanaz a Hiroaki Tsukui tervezte, aki 1992-ben megálmodta az első Fireblade fényezését is. A motor minden egyes porcikáján felfedezhető a hasonlóság, beleértve a 2020-as festést „megbolondító”, ecsetvonásszerű elemeket, és persze a régi CBR-re jellemző kék hátsó ülést.

További érdekesség, hogy indításkor „Ring of Fire” stílusú, tűzgyűrűt mintázó animáció jelenik meg a kijelzőn. Az összes példány egyedi sorozatszámát lézergravírozással viszik fel a felső villahídra, emellett a tanksapkán, az okoskulcson és az Akrapovič kipufogódobon szintén lézergravírozott 30th Anniversary logó hirdeti, hogy a CBR1000RR-R Fireblade SP 30th Anniversary egy újabb különleges gép a Honda történetében.