Honda PCX125 – 2021

21YM HONDA PCX125

Szebb, látványosabb idomzatot kapott a népszerű Honda PCX125, ám nem ez az egyetlen újdonság a modell kapcsán. A 2021-es változat már kulcs nélkül indítható, lényegesen több holmi fér el az ülés alatti csomagtérbe, és beépített USB-C-csatlakozóról tölthetőek a vezető, valamint az utas erre alkalmas elektromos eszközei. Nem maradt érintetlen az erőforrás sem, ugyanis ezentúl „enhanced Smart Power+” (eSP+), azaz alacsony belső súrlódású, Euro 5-ös hajtómű dolgozik a PCX-ben, a biztonságos gyorsításokról pedig a gyár saját fejlesztésű kipörgésgátlója, a HSTC (Honda Selectable Torque Control) gondoskodik. Mindezt megkoronázza a továbbfejlesztett vázszerkezet, a hosszabb hátsó rugóút, valamint a szélesebb első és hátsó abroncs.

Bevezetés

Kétségtelen, hogy a PCX125 a Honda kínálatának egyik legsikeresebb modellje, hiszen 2010-es megjelenése óta több mint 140 000 darab talált gazdára Európában. Népszerűségének titka, hogy a gyártó évről évre tökéletesítette a típust, ami a folyamatos fejlesztések gyümölcseként tökéletes – egyszersmind divatos és praktikus – városi jármű lett. Pont olyan könnyű átvágni vele a dugókon, mint leparkolni a zsúfolt belvárosi utcákban.

Nem véletlen a PCX elnevezés sem. Az „X level of Personal Comfort” (magyarul a személyes kényelem legmagasabb szintje) kifejezésből alkotott betűszó arra utal, hogy a kimagasló minőség, a pihentető üléshelyzet, a hatékony időjárás-védelem és a zárt bukósisakot elnyelő, nyereg alatti raktér is a vezető kényelmét, elégedettségét szolgálja. Persze nem csak a fentiekből fakad a PCX125 páratlan népszerűsége, tekintve, hogy az alacsony karbantartási költség és vételár, valamint a kiemelkedő ár/érték arány is nagyban hozzájárult sikeréhez.

A 2010-es PCX az első sorozatgyártású motorkerékpár volt Európában, amihez start&stop rendszert kínáltak, a két évvel később bemutatott változat pedig az első eSP erőforrással felszerelt kétkerekűként állt a nagyközönség elé. Folytatásként 2016-ban jött a hatékony, immáron Euro4-es hajtóművel felszerelt új nemzedék, majd két évvel később a nagyobb csúcsteljesítményű, átdolgozott vázzal és idomzattal színre lépett a PCX125.

Persze a Honda mérnökei ezt is tudták fokozni: a 2021-es modell vadonatúj erőforrást, vázat és idomzatot kapott, így még kényelmesebb, tartósabb és stílusosabb lett. A friss fejlesztések mindegyike azt szolgálta, hogy a PCX továbbra is Európa egyik legkedveltebb motorjaként róhassa az utakat, valódi segítséget nyújtva a mindennapokban.

Áttekintés

Messziről felismerhető, hogy a PCX125 áll előttünk, de a 2021-es változat formavilága merészebb, mindazonáltal érettebb lett. Olyan látványos részletek teszik igazán vonzóvá, mint az új, karakteresebb burkolat vagy éppen a továbbfejlesztett, még hatékonyabb LED-lámpák. Persze ennél kézzelfoghatóbb előnyei is vannak az új váznak és idomzatnak, nőtt ugyanis a nyereg alatti csomagtér mérete, a kesztyűtartóban pedig helyet kaphatott egy USB-C-töltőaljzat. Szót érdemel az új, a mérnökök által csak „szélesvásznúnak” hívott műszeregység is, melyen összes fontos információ megjelenik a robogóról, miként a gyújtást és ülésnyitást vezérlő okoskulcs (Honda Smart Key) is hasznos, alapáron kínált felszerelés a PCX-hez.

A legfontosabb változás kétségtelenül a hatékonyabbá tett, négyszelepes Smart Power Plus (eSP +) erőforrás megjelenése. Ez teljesítmény és forgatónyomaték terén is túltesz elődjén, s hogy könnyű legyen megzabolázni, a Honda saját fejlesztésű kipörgésgátlója (HSTC) felügyeli a gyorsításokat. Magát az erőforrást átdolgozott acél csőváz öleli körbe. Ez és a hosszabb hátsó rugóút, illetve a szélesebb abroncsgarnitúra is azt szolgálja, hogy még kényelmesebb legyen az utazás a PCX125 nyergében.

A 2021-es PCX125 az alábbi négy színben elérhető:

Matt Dim Gray Metallic **ÚJ** (ezüstmetál)

Pearl Jasmine White (gyöngyházfehér)

Candy Luster Red (piros)

Matt Galaxy Black Metallic (metálfekete)

https://egyszermarlattamautot.hu/2020/11/10/het-teljesen-megujult-motorkerekpar-erkezik-a-honda-2021-es-kinalataba/