Honda újdonságok a 2019-es Genfi Autószalonon

Tucatnyi újdonsággal készül a 2019-es Genfi Autószalonra a Honda. A nagynevű japán vállalat legfrissebb és legizgalmasabb fejlesztéseit mutatja be a nemzetközi seregszemlén, közöttük a Honda e Prototype tanulmánymodellel, ami világpremierjét ünnepli a svájci fővárosban.

A felsorakoztatott újdonságok egyértelműen jelzik, hogy az iparóriás tovább fokozta az elektromos átállás tempóját, ha minden a tervek szerint alakul, 2025-ben már minden Európában eladott Honda elektromos – elemeket is tartalmazó – hajtáslánccal gördül majd le a futószalagról. Ez az új célkitűzés a korábban meghatározott kétharmados arányt írta felül, nem mellesleg igazodott a cég globális stratégiájához, miszerint 2030-ra már teljesen átáll elektromos járművekre. 

Lehull a lepel Honda e Prototype-ról

A márka eltökéltségéről árulkodik a vállalat első akkumulátorról hajtott európai modellje, a Genfben leleplezett Honda e Prototype is.

Hivatalosan is megerősítették: újabb Honda modellek kapják meg a full hibrid hajtásláncot

Az év elején a Honda bemutatta a vadonatúj CR-V Hybridet, ami – két villanymotorra és egy benzines erőforrásra épülő i-MMD hajtásláncával – hatalmas sikert aratott a vásárlók körében. Kedvező fogadtatása újabb löketet adott a Honda fejlesztéseinek, így az ultramodern technika a Honda többi modelljébe is bekerülhet. Az illetékesek elmondása alapján a full hibrid hajtásláncnak kulcsfontosságú szerepe lesz a 2025-ig végbemenő, 100 százalékos elektromos átállásban.

Energiagazdálkodási üzletágat hoz létre Európában a Honda

A Honda illetékesei kihasználták a lehetőséget, és a 2019-es Genfi Autószalonon tartott sajtótájékoztatón bejelentették: energiagazdálkodási üzletágat hoz létre Európában a vállalat.  A tervek a Power Manager névre keresztelt, kétirányú töltőegységre épülnek, amivel a 2017-es Frankfurti Autószalonon ismerkedhetett meg a nagyérdemű.

A Honda célja, hogy energiagazdálkodási termékek és szolgáltatások széles választékával nyújtson átfogó megoldást az elektromos autókat üzemeltető magánszemélyek és vállalkozások problémáira.

További érdekességek az autókiállításról

A Honda kiállítási területén egymást érik az újdonságok, többek között a vadonatúj CR-V Hybridet és a HR-V Sportot is szemügyre vehetik a látogatók, sőt Honda motorkerékpárok és Honda-motoros F1-versenyautók is helyet kapnak a standon.