Honda X-ADV erőforrás

2021 HONDA X-ADV
  • Az elektronikus gázmarkolattal felszerelt erőforrás 4,08 LE-vel izmosabb lett. Csúcsteljesítménye 58,62 LE, legnagyobb forgatónyomatéka 69 Nm
  • 600-zal megnövelt legnagyobb fordulatszám
  • Rövidebb első, második és harmadik, hosszabb negyedik, ötödik és hatodik váltófokozat. Előbbi a dinamikusabb gyorsulást, utóbbi a kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást szolgálja
  • A károsanyag-kibocsátás megfelel az EURO 5-ös előírásoknak, az üzemanyag-fogyasztás 3,6 l/100 km
  • 35 kW-os, A2-es vezetői engedéllyel vezethető változat is szerepel a kínálatban       

Az X-ADV folyadékhűtésű, SOHC-vezérlésű, nyolcszelepes, soros, kéthengeres motorja kimagasló teljesítményről tesz tanúbizonyságot az alsó és középső fordulatszám-tartományban. Viszonylag hosszú löketének, különleges formájú égéstereinek és nagy tehetetlenségi nyomatékú főtengelyének köszönhetően már egészen alacsony fordulaton jelentős nyomatékot szabadít a hátsó kerékre, s mivel valamelyest előredöntötték a Honda szakemberei, még alacsonyabbra került a tömegközéppont. Az erőforrás tömege amúgy jelentősen csökkent: a 2021-es modellváltozat így 1,4 kg-mal könnyebb, mint az előd.

A módosított, hengerenként – nagyjából 5%-kal – eltérő szelepvezérlésnek, az új, elektronikus gázmarkolatnak és a továbbfejlesztett kipufogórendszernek hála nőtt a csúcsteljesítmény és akár 7000 f./percre is felpörgethető az egység. Emelkedett és már 5000 f./perc felett is ámulatba ejtő tolóerővel örvendeztet a forgatónyomaték, így minden helyzetben rugalmas a megújult X-ADV.

A – 6750 f./percnél jelentkező – csúcsteljesítmény 4,08 LE-vel 58,62 LE-re nőtt, a legnagyobb forgatónyomaték 69 Nm (4750 f./percnél). A villámgyors állórajtok és a páratlan rugalmasság érdekében lerövidítették a DCT váltó első három fokozatának áttételét. Az eredmény magáért beszél: 30 km/óráról gyorsítva az X-ADV 1,7 másodperc alatt tesz meg 20, illetve 3,2 mp alatt 50 métert. Hogy a fogyasztás csökkenhessen, hosszabb 4., 5. és 6. fokozatot építettek be, így 60 km/óránál percenként 2500-at forog a főtengely és még pihentetőbbek a nagy sebességgel abszolvált szakaszok.

A modell 35 kW-os változatban elérhető, így az A2-es jogosítvánnyal rendelkezők is kihasználhatják az X-ADV képességeit. Amennyiben a motor vásárlását követően megszerzik a korlátlan vezetői engedélyt, a fojtószelepház cseréjével és az ECU átprogramozásával bármikor kivehetik a „fojtást” a Honda márkaszervizek.

A kifinomult járáskultúrát két kiegyensúlyozó-tengely biztosítja, méghozzá anélkül, hogy a szokatlan gyújtássorrendből, illetve a 270˚-os főtengely-elékelésből fakadó, pulzáló kipufogóhangot befolyásolná. Bárhogy is, a furat 77 mm, a löket 80 mm, és bizonyos alkatrészek több feladatot is végeznek: a vezérműtengely például a hűtőfolyadék-szivattyút is hajtja, a kiegyensúlyozó-tengelyek pedig az olajpumpát is forgatják. Az összetevők számának minimálisra csökkentésével sikerült könnyű, hatékony és megbízható motorkonstrukciót létrehozni.

Így aztán nem meglepő, hogy az X-ADV rendkívül takarékos: fogyasztása csupán 3,6 l/100 km (WMTC szabvány szerint). Hatékonysága a nagy hatótávolsághoz is hozzájárul, ezt bizonyítja, hogy a 13,2 literes üzemanyagtartály tartalmával akár 366 km is megtehető. Fontos, hogy a megújult X-ADV emissziója megfelel a 2020. január 1-én életbe lépett Euro 5-ös szabályozásnak is, holott ez jóval szigorúbb, mint az EURO 4-es előírás. Jelentősen csökkent például a szén-monoxid-kibocsátás és 40 %-kal mérséklődött a kipufogott szénhidrogének mennyisége. Mindemellett hatékonyabbá vált a kopogásérzékelő és a szilárd részecskék méretét is korlátozza a rendszer.

https://egyszermarlattamautot.hu/2020/11/10/het-teljesen-megujult-motorkerekpar-erkezik-a-honda-2021-es-kinalataba/