HR-V műszaki részletek

Honda HR-V e:HEV 2021

Műszaki alapok és formai kialakítás

Bár a típus külső méretei nem változtak számottevően az elődmodellhez viszonyítva, a láb- és a válltér is jelentősen nőtt, tovább fokozva a térérzetet és a komfortot. Hátul az első ülések alá beépített üzemanyagtartálynak és az okosan elrendezett hibird hajtásláncelemeknek köszönhetően 35 mm-rel lett nagyobb a sorok közötti lábtér, maguk a hátsó ülések pedig 2˚-kal jobban meg lettek döntve. A különleges platform a Honda által fejlesztett Mágikus Ülésrendszer beépítését is lehetővé teszi ugyanis – a poggyász méretétől függően – felhajtható ülőlapjaival, teljesen síkba dönthető hátsó üléstámláival a csomagtér jelentősen bővíthető.

A kupészerű tetővonal ellenére kifejezetten nagy és könnyen hozzáférhető a csomagtartó, a rakodóperem a lehető legalacsonyabbra került, nem kell a tulajdonosnak magasra emelnie a poggyászokat. Igen előnyös a sík csomagtérpadló és a szabadon variálható Mágikus Ülésrendszer is, minden adott tehát, hogy – életstílustól függetlenül – bárki kihasználhassa az új HR-V elképesztő szállítókapacitását. Két – kiszerelt első kerekű – hegyi kerékpár például könnyedén behelyezhető. A kényelem garantált, ha az Elsétálást követő ajtózárás (Power Tailgate Walk Away Close) funkció1 aktív, az elektromos mozgatású csomagtérajtó automatikusan lecsukódik miután a slusszkulcs eltávolodik az autótól.

Optimalizálták a belsőteret, azon belül a középkonzolt is, ezáltal hatékonyabb lett a helykihasználás, és jelentősen nőtt a tárolórekeszek befogadóképessége. Ráadásként az első és a hátsó2 sorban ülők is kaptak USB-töltőaljzatot, sőt vezeték nélküli töltőt.

Az erősítővel fölszerelt prémium audiorendszer3, valamint az érintés vezérelt belsőtér világítás tovább fokozzák a prémium érzést és a kényelmes, kellemes hangulatot.

A vadonatúj HR-V kategóriaelső helykínálata első sorban a „Az ember a gép előtt” („Man maximum, machine minimum”, MM) elvnek, pontosabban a hibrid hajtáslánc logikus elrendezésének tudható be, különféle elemei ugyanis elfértek a motortérben és a kocsitest kihasználatlan zugaiban. Az üzemanyagtartályt például a karosszéria középrészére, az akkumulátort pedig a csomagtartó alá tették a Honda szakemberei, kifejezetten nagy, négy felnőtt számára is tágas belteret kialakítva.

Hatékony működés, közvetlen hajtáslánc

A Honda bevált e:HEV hibrid technológiája rendkívül alacsony üzemanyag-fogyasztás és kifinomult működés mellett nyújt kimagasló teljesítményt, valamint magával ragadó vezetési élményt. A hajtáslánc két kompakt, nagy teljesítményű villanymotorra épül, melynek egyike a 1,5 literes i-VTEC benzines erőforráshoz van csatlakoztatva. Ennek az erőforrásnak a csúcsteljesítménye 131 LE, legnagyobb forgatónyomatéka pedig 253 Nm 4500 f/perc mellett.

Az e:HEV rendszer 3 vezetési üzemmóddal rendelkezik, melyek önműködően, mindig az aktuális viszonyoknak megfelelően változtatja a rendszer. A maximális hatékonyság érdekében a HR-V alapvetően elektromos hajtású, a belső égésű motor csak nagy teljesítményleadást igénylő helyzetekben, illetve hosszú, nagy sebességű autózásnál kapcsolódik be közvetlenül a hajtásba. Három vezetési mód áll rendelkezésre – Sport, Normal, Eco – amellyel a pilóta a vezetési dinamikát szabályozhatja tetszése szerint.

Emellett lehetőség van egy kiegészítő, úgynevezett B üzemmód aktiválására is a sebességváltón keresztül az erősebb regeneratív fékezés és az az elektromos járművek vezetéséhez hasonló élmény érdekében. Természetesen az energia-visszatáplálás és a „motorfék” ereje szabályozható; a kormány mögött elhelyezett kapcsolófülekkel.

folyt. köv.!

Az új HR-V e:HEV 2021 második felében debütál az öreg kontinensen. A vásárlók a www.honda.hu/hr-v-hybrid-hirlevel címen jelezhetik érdeklődésüket iránta.