Hyundai I30 tartós barátság – első felvonás

Pista nyaggatott, hogy írjak tartóstesztet ha már a munkámhoz kaptam egy Hyundai i30-as kocsit. Nem vagyok újságíró így ne várjatok tőlem katalógus adatokat mert azt mindenki meg tudja keresni az internet világában, inkább írom a saját tapasztalataimat.

Az autó egy Hyundai I30 1.6 CRDI LIFE – tehát alapmodell.

Tíz évig jártam a saját autómmal (Peugeot Partner 1.9D) ezt használtam a munkámhoz is ami rengeteg utazással jár. 2017 júliusában kaptam a Hyundai-t cégautónak, természetesen fehér színben.

Fehér kompakt kategóriás autóval azért jó járni, mert messziről látni, hogy területi képviselő az ember, közelről meg azt, hogy milyen koszos a kocsi de szinte állandóan.
Az autóátvétel nem az megszokott formában történt, hogy valaki alaposan elmondja, hogy mi micsoda az autóban mint az megszokott új autó átvételkor.

Dunántúlon voltam egy fesztiválon ahová Pistával mentünk egy Ford Mustang gt 5.0 csodával (erről már írtam) és útközben beszélgettünk. Mondom Pistának, hogy holnap hazafelé veszem át az I30-at erre ő rögtön mondja, hogy írjak már róla majd folyamatosan, mert már volt is nála ilyen és szokott egyébként is Hyundai-okat de csak pár napig van nála autó.

Megígértem én neki akkor mindent csak >>>