Időzített bomba a kocsiban

Bármelyik pillanatban megadhatja magát a rendszer, ha nincs megfelelően tisztítva

Az EGR-szelep meghibásodása idővel borítékolható minden autóban a tervezési sajátosságok miatt. Az EGR-szelep mostoha környezetben dolgozik, folyamatosan telítődik, ezáltal elkerülhetetlen, hogy teljesen bekormolódjon és így a jármű károsanyag-kibocsátása is jelentősen megnövekszik. A rendszer tisztítása időigényes, bonyolult és drága volt mostanáig, viszont hazánkban egy elismert és közkedvelt innovációnak köszönhetően viszont már kiszerelés nélkül, mindössze 1-2 óra alatt megvalósul az EGR tisztítás, aminek az eredménye már a hazaúton érzékelhetővé válik.


Az EGR rendszer a kipufogógázt vezeti vissza a szívórendszerbe, amit aztán a motor újra fel tud használni. Ennek következtében csökken az égési hőmérséklet, ezért csökken a káros nitrogén-oxid kibocsátás, és ezáltal az autó teljesíteni fogja a modern környezetvédelmi normákat.

Az EGR-szelep hálátlan környezetben dolgozik, hiszen magas hőmérsékletű kipufogógázokat kezel, illetve sok más szennyeződés kapcsolódik hozzá, mint például a korom, a kartergáz és az olajpára. Ezek keverékéből adódhat az, hogy felhalmozódnak a káros anyagok a rendszerben, a szelepen, majd elkezdik szűkíteni a keresztmetszetet és idővel a szelep eltömődik vagy akár beszorulhat.

Nyolcas-Kállai Norbert mérnök, a TerraClean szakértője azt mondta, ez egy állandó jelenség, a mérnökök az autók tervezésénél nem vették figyelembe, mit lehetne ezzel kezdeni. Így az EGR- szelepek esetében jellemzően csak akkor kapunk észbe, ha a műszerfalon kivillan a hibajelzés, majd a szervizben derül ki a konkrét probléma.

Nyílt és zárt állásban is beszorulhat

A dízelautók a működési elv miatt jobban kitettek az EGR-szelep okozta gondoknak, hiszen sokkal több koromszennyeződést termelnek, de a tévhittel ellentétben a benzinesnél is ugyanúgy fennáll a rendszer leállásának veszélye, hiszen az égéssel szintén keletkezik melléktermék.

„Ha az EGR-szelep tönkremegy, annak több fázisa van és mindig motor hibakód jelzi. Ha zárt állásban szorul be, akkor a károsanyag-kibocsátás megnő, a kipufogógáz hasznosítása teljes egészében elmarad. Nyitott állásban sem jobb a helyzet, ugyanúgy problémát fog okozni és kirívó esetben akár teljesen megfojthatja a motort” – magyarázta a szakértő.

Nyolcas-Kállai Norbert arról is beszélt, akár használhatatlanná is válhat a kocsi, ha nincs megfelelően kezelve a rendszer. Azt nehéz megmondani, hogy mekkora lesz a környezeti terhelés a rosszul működő EGR-szelep miatt, de nyitott és zárt állásban sem nevezhető ideálisnak. A következő műszaki vizsga alkalmával pedig sikertelen vizsgára számíthatunk.

Már több mint 2 éve elérhető Magyarországon is a kiszerelés nélküli javítás

Ha eltömődött az EGR szelep, nem ajánlott csak önmagában cserélni, mert a rendszer egyéb elemein keletkezett lerakódások ismét nagy eséllyel okoznak problémát ennél az alkatrésznél a csere után is.

Javításának egyik hagyományos módja a fizikai eltávolítás. Ilyenkor csak a szelepet koromoldóval kezelik majd visszahelyezik, ha szerencsénk van a rendszert is. Emellett a másik felkapott módszer az, amikor különböző webáruházból rendelt adalékokat fújnak az érintett részre, de ez hosszútávon nagyon alacsony hatékonyságú.

TerraClean egy olyan innovációt vezetett be a piacra, amivel kiszerelés nélkül is megvalósítható az EGR rendszer tisztítása, ráadásul ez 1-2 óra alatt kivitelezhető. A különleges EGR tisztító berendezéssel garantáltan eltávolítják a rendszer elemein felgyülemlett korom lerakódásokat.

A külföldön már évtizedek óta nagy népszerűségnek örvendő technológia előnyei közé tartozik még, hogy a tisztítószer speciális üzemanyag, azonnali eredményt lehet vele elérni, idő- és költséghatékony, valamint a kezelés végére garantáltan tiszta lesz az egész kipufogógáz visszavezető rendszer.