Így akadályoznák meg, hogy valaki ittasan üljön a teherautó volánja mögé

Hamarosan újabb vezetéstámogató rendszerek válnak kötelezővé a tehergépkocsiknál

A közúti balesetek többsége általában mindig valamilyen emberi tényezőre vezethető vissza. Az Európai Unióban a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetnek a lehető legkorszerűbb technológiák alkalmazására annak érdekében, hogy nullára csökkentsék a halálos kimenetelű baleseteket. 2024 júliusától minden újonnan értékesített teherautónak és nyerges vontatónak teljesíteni kell a legújabb Általános Járműbiztonsági Rendelet előírásait (GSR).

A járművek kötelező biztonsági elemeivel kapcsolatos előírások 2019-ben frissültek utoljára. Idén viszont számos olyan elemmel bővült a GSR, amelyek minden gyártó számára kötelezővé tesznek olyan vezetéstámogató rendszereket, amelyeket jelenleg opcionálisan lehet rendelni a teherautókhoz. „Az Európai Unió számításai szerint 2038-ig több mint 25 ezerrel csökkenthető a balesetek száma. Ez ambiciózus szám és elsősorban a veszélyeztetett úthasználók, valamint a kamionok közötti incidensek csökkentésére fókuszál” – tette hozzá Nagy Zsolt, a magyar tulajdonú Inventure Automotive vezérigazgatója.

Nem lehet ittasan volán mögé ülni

2024 júliusától összesen 8 vezetéstámogató rendszer és biztonsági fejlesztés válik kötelezővé. Ezek közül talán az egyik legfontosabb, hogy az alapfelszereltség része lesz az alkoholszonda („Alkolock”), amely már 2005 óta megtalálható az egyik legnagyobb svéd haszonjárműgyártó kínálatában. Ez a rendszer megakadályozza, hogy valaki ittasan indítsa be a motort, ezzel pedig jelentős mértékben hozzájárul az alkoholfogyasztásból fakadó közúti balesetek csökkentéséhez.

„Ugyancsak jelentős előrelépés lehet a balesetek csökkentése szempontjából, hogy kötelezővé válik a holttérfigyelő rendszer, ami figyelmezteti a sofőrt a kamion mellett felbukkanó kerékpárosokra, gyalogosokra, illetve járművekre” – tette hozzá az Inventure Automotive vezérigazgatója. Ez komoly segítség lehet a gépjárművezető számára több esetben is, többek között például, ha sávot vált, vagy ha jobbra kíván kanyarodni. Mindemellett az olyan tolatássegítő megoldások, mint a szenzorok, vagy tolatókamerák használata is kötelezővé válik az újonnan forgalomba helyezett teherautóknál és nyerges vontatóknál.

Ráfutásos balesetek elkerülése

Autópályákon, illetve városi utakon időről-időre előfordul, hogy a dinamikusan haladó forgalmat hosszabb-rövidebb időre megakasztja egy-egy forgalmi helyzetből adódó torlódás. Ebben az esetben jöhet jól a hátsó vészhelyzeti vészféklámpa, ami azt a célt szolgálja, hogy jelezze a közlekedés többi résztvevője felé, ha a teherautónak hirtelen meg kell állnia. Ezt a vészhelyzeti vészféklámpa a hátsó lámpák folyamatos villogásával jelzi, így elkerülhetők a ráfutásos balesetek, hiszen a kamionok mögött érkezők időben érzékelhetik, amikor a sofőrnek vészfékezést kell végrehajtania. A helyes sebesség megválasztása érdekében pedig az intelligens sebesség asszisztens is kötelezővé válik, amely figyelmezteti gépjárművezetőket, ha túllépik az adott útszakaszra vonatozó sebességhatárt.

Érdekesség, hogy 2024 júliusától a gumiabroncs nyomás figyelő rendszer, ismertebb nevén a TPMS is az alapfelszereltség része lesz, ami a személyautóknál 2014 óta előírásnak számít. Az Európai Unió ugyanakkor az évtized második felében még tovább szigorítja a haszonjárművek biztonsági előírásait. 2026-tól ugyanis kötelezővé válik a gépjárművezető figyelemelterelését felismerő és megelőző rendszer, az ADDW. „Ez lényegében egy olyan megoldás, amely egy infravörös kamerával figyeli a sofőr fejmozgását, valamint azt, hogy a szemei nyitva vannak-e. Ha a vezetéstámogató rendszer rendellenességet észlel, akkor azonnal figyelmezteti a sofőrt. Az ADDW azt a célt szolgálja, hogy a sofőrök figyelmét ne terelhessék el az okostelefonok, vagy egyéb kütyük, illetve, hogy ne aludjanak el a volánnál” – emelte ki Nagy Zsolt.

2029-től pedig a fekete doboz is szériatartozék lesz, illetve az évtized végére a haszonjárműveknek nagyot kell előre lépniük a holtterek megszüntetése érdekében. Bár Nagy-Britannia már nem tagja az Európai Uniónak, de London ezen a téren már most is vezető szerepre tör, ott ugyanis 2024-től csak azok a tehergépjárművek hajthatnak be a város útjaira, amelyek minimum három csillagos minősítéssel rendelkeznek a Direct Vision Standard (DVS) előírásai szerint.

A szakember felhívta arra is a figyelmet, hogy az új vezetéstámogató rendszerek mellett várhatóan számolni kell az új hajtásláncok széleskörű elterjedésévével. „Éppen ezért mi már most lehetővé tesszük az elektromos hajtáslánc monitorozását, így például az akkutöltöttség, valamint az áramfelhasználás nyomon követését. A hidrogén hajtás terén pedig már lehetővé vált a hidrogén tank nyomásának monitorozása a CAN-busz olvasási és feldolgozási megoldásokkal” – hangsúlyozta Nagy Zsolt.