Íme, az új Toyota Crown

Nagyon nem olyan, amilyennek az elődöket megszoktuk

Ezúttal nem egy felső kategóriás luxuslimuzinra, hanem a hétszemélyes Highlander szabadidő-autóra került rá a koronás embléma; igaz, egyelőre csak Kínában.

Bár Európában hiányzik a Toyota kínálatából, ezért kevesen ismerik, a Crown a japán autógyártó legrégebbi, mai is létező típusának számít; az első generáció 1955-ben jelent meg (Toyopet Crown néven), ez volt az első autó, amit a Toyota exportálni kezdett az Egyesült Államokba. A Crown-ok jellemzően mindig felső kategóriás limuzinok voltak, főleg a japán és más ázsiai piacok számára készültek, gyakran szolgáltak állami flottákban rendőr- és hivatali autóként, de a taxisok körében is nagy népszerűségnek örvendtek.

66 év alatt természetesen nemcsak szedánok készültek Crown típusnévvel, hanem kupék, kombik, sőt, még pickup kisteherautók is. Terepjáró és szabadidő-autó azonban eddig még soha nem volt elérhető a márka portfóliójában, de ez most megváltozott. Egy Crown Kluger jelzésű nagy SUV-t ugyanis nemrég, a hivatalos bemutató előtt sikerült lencsevégre kapni Kínában, az Ipari és Információtechnológiai Minisztérium homologizációs eljárása közben.

Az újdonságról először április közepén a kínai Autohome weboldal közölt képeket és nem hivatalos adatokat, amjd egy héttel később az autó hivatalosan is bemutatkozott a Sanghaji Autószalonon.https://www.youtube.com/embed/FS_y2wqKhVE?modestbranding=0&html5=1&rel=0&autoplay=0&wmode=opaque&loop=0&controls=1&autohide=0&showinfo=0&theme=dark&color=red&enablejsapi=0

Egyértelműan látszik, hogy a Crown Kluger a Highlander testvérmodellje, különbség csak a dizájncsomagban és a belső felszereltségben van – de részletes információkat még nem közölt a Toyota. Egyelőre annyi biztos, hogy a koronás emblémát viselő luxusmodellen látható sportos optikát az Egyesült Államokban forgalmazott Highlander HXE-ről emelték át, ami azt jelenti, hogy a normál Highlanderhez képest nagyobb alsó ráccsal ellátott, agresszívebb megjelenésű első és hátsó lökhárítót, dupla kipufogót, sötétre matricázott A-oszlopokat és 20 colos könnyűfém felniket visel.

A Sanghaji Autószalonon kiállított Crown Klugeren látható feliratokból (és az embléma kékre festéséből) azonban kiderült, hogy az amerikai Highlander XSE-től eltérően nem a 299 lóerős 3.5 literes V6-os benzinmotort kapta meg modell, hanem egy takarékos hibrid hajtást, ami nagy valószínűséggel azonos a Highlanderhez Magyarországon is elérhető, 2.5 literes, négyhengeres Hybrid Dynamic Force rendszerrel.

Ebben a két villanymotor és a benzinmotor hármasa összesen 248 lóerőt képes leadni, ami 8,3 másodperces gyorsulást és 180 km/h-s végsebességet biztosít a hétszemélyes szabadidő-autónak.

A Crown a története és a hírneve miatt kiemelt szerepet játszik a márka termékportfoliójában, mivel egyike azon kevés Toyota modellnek, amely saját, egyedi jelvényt hord az ismert Toyota-logó helyett a hűtőrácson és a kormánykeréken. Érdekesség, hogy korábban Discover Crown Spirit Project néven a Toyota egy programot indított olyan japán kereskedések számára, amelyek vállalták, hogy a Crown minden nemzedékét kiállítják a szalonjukban működőképes, restaurált, kiváló állapotban.

Fotók: motor1.com, drive.ru, toyota-mobi.tokyo.co.jp