• Egyéb

Íme a Lexus Design Award 2018-as döntősei

A Lexus az elmúlt évtizedekben a nemzetközi dizájnvilág meghatározó szereplőjévé vált. A környezetbarát hibrid elektromos technológia élharcosaként ismert japán autómárka 2018-ban hatodik alkalommal hirdette meg a nagy presztízsű Lexus Design Awardot, amelynek most bemutatta idei döntőseit.

A Lexus által fémjelzett, hatodik évében járó hírneves nemzetközi dizájnversenyen a fiatal tervezőknek a „-VAL / -VEL” témakörben kellett bemutatniuk ötleteiket. A „CO-„ melyet magyarul „-VAL / -VEL”-nek fordítunk, latin eredetű előtag, és összhangra, közös létre, cselekvésre utal. A „-VAL -VEL” arra a kérdésre keresi a választ, hogy melyek azok a dizájn útján feltárható lehetőségek, amelyek globális kihívásokra kínálhatnak megoldást, miközben nagy hangsúlyt fektetnek a társadalommal és a természettel való összhangra. Az idei Lexus Design Award soha nem látott mennyiségű résztvevőt vonzott, a versenyre 68 országból több mint 1300 jelentkező adta be a nevezését.

Sir David Adjaye, a zsűri egyik tagja a következő gondolatokat fűzte hozzá mindehhez: „Szenzációs volt bepillantást nyerni abba a felfogásba, melynek mentén a friss generációs dizájnerek az új elképzeléseket és eszméket olyan innovatív megoldásokká konvertálják, amelyek napjaink alapvető problémáira adnak választ.”

A korábbi Lexus Design Award versenyek döntősei és győztesei további elismeréseket gyűjthettek be. Sebastian Scherer 2014-es Iris című munkája megnyerte a 2016-os Német Dizájn Díjat, a Caravan kollektíva 2015-ös „Érzék-öltözék” alkotása pedig a Velencei Dizájn Hét Viselhető Technológia versenyének díját szerezte meg 2016-ban.

A tizenkét döntős kiválasztását a tekintélyes tagokat felsorakoztató zsűri alapos tanácskozása előzte meg. A szakértői bizottság idén két világhírű taggal, David Adjaye és Shigeru Ban építészekkel egészült ki. A 12 döntősből az alábbi 4 résztvevő arra is lehetőséget kapott, hogy terveiből prototípust készítsen, mégpedig olyan elismert alkotók mentoráltjaként, mint Lindsey Adelman, Jessica Walsh, Sou Fujimoto és a Formafantasma.

Ezek az alábbiak voltak:

  • CO-RKs, DIGITALAB {Brimet Fernandes da Silva (Portugália), Ana Trindade Fonseca (Portugália)}:

Mentor: Lindsey Adelman

A rendszer a fenntartható anyagú parafa fonalat úgy kapcsolja össze a komputációs folyamattal, hogy ezáltal dizájn tárgyak jönnek létre.

  • Őszinte tojás, aesthetid {Paul Yong Rit Fui (Malajzia), Jaihar Jailani Bin Ismail (Malajzia)}:

Mentor: Jessica Walsh

A tojás fogyaszthatóságának szemléltetése érdekében összekötötték a technológiát (intelligens tinta pigment) a dizájnnal (indikátor).

  • Visszaforgatott rost palántázó, Eriko Yokoi (Japán):

Mentor: Sou Fujimoto

A textil és a zöld dizájn fúziója által új értelmet ad az elhasznált ruháknak.

  • Hipotézis tesztelő, Extrapolation Factory {Christopher Woebken (Németország), Elliott P. Montgomery (Egyesült Államok)}:

Mentor: Formafantasma

Közösen megálmodott tesztelési helyszín, amely feltárja a társadalom, a technológia, illetve a környezet közötti elméleti összefüggéseket.

A négy prototípus, valamint a nyolc döntős részletes prezentációjának bemutatására áprilisban, az idei Milánói Design Hét Lexus Design Event eseményén kerül sor. A 12 döntős a zsűrinek, továbbá a nemzetközi médiának mutatja be munkáját. A Milánói Design Hét a világ legnagyobb formatervezési seregszemléje. A Salone Del Mobile néven is ismeretes kiállítás számos ategóriában (pl. bútor, divat és textil) tart rendezvényeket, illetve vonultat fel márkákat, tervezőket.

LEXUS DESIGN AWARD 2018 – PROTOTÍPUS FEJLESZTŐ VERSENYZŐK

Cím

CO-RKs

Tervező

(állampolgár-ság)

Csoport neve: DIGITALAB

Brimet Fernandes da Silva (Portugália)

Ana Trindade Fonseca (Portugália)

Lakóhely

Portugália

Leírás

A rendszer a fenntartható anyagú parafa fonalat úgy kapcsolja össze a komputációs folyamattal, hogy ezáltal dizájn tárgyak jönnek létre.

Mentor

Lindsey Adelman

Cím

Őszinte tojás

Tervező

(állampolgár-ság)

Csoport neve: aesthetid

Paul Yong Rit Fui (Malajzia)

Jaihar Jailani Bin Ismail (Malajzia)

Lakóhely

Malajzia

Leírás

A tojás fogyaszthatóságának szemléltetése érdekében összekötötték a technológiát (intelligens tinta pigment) a dizájnnal (indikátor).

Mentor

Jessica Walsh

Cím

Visszaforgatott rost palántázó

Tervező

(állampolgár-ság)

Eriko Yokoi (Japán)

Lakóhely

Japán

Leírás

A textil és a zöld dizájn fúziója által új értelmet ad az elhasznált ruháknak.

Mentor

Sou Fujimoto

Cím

Hipotézis tesztelő

Tervező

(állampolgár-ság)

Csoport neve: Extrapolation Factory

Christopher Woebken (Németország)

Elliott P. Montgomery (Egyesült Államok)

Lakóhely

Egyesült Államok

Leírás

Közösen megálmodott tesztelési helyszín, amely feltárja a társadalom, a technológia, illetve a környezet közötti elméleti összefüggéseket.

Mentor

Formafantasma

LEXUS DESIGN AWARD 2018 – KIÁLLÍTÓ PANELEN BEMUTATKOZÓ RÉSZTVEVŐK

Cím

CO-Living

Tervező

(állampolgárság)

Csoport neve: Khoa Vu and Wilson Harkhono

Khoa Vu (Vietnám), Wilson Harkhono (Indonézia)

Lakóhely

Egyesült Államok

Leírás

A lakókat az együttműködésre inspiráló lakásrendszer.

Cím

COmer

Tervező

(állampolgárság)

Csoport neve: Sistema Simple Studio

Kaleb Cardenas Zavala (Mexikó), Lucas Margotta Meneses (Chile), Diego Gajardo Caldera (Chile), Carlos Sfeir Vottero (Chile)

Lakóhely

Chile

Leírás

Olyan agyagedény-készlet, amely közös folyamattá változtatja a kenyér sütését, elfogyasztását és megosztását.

Cím

Szövet blokk

Tervező

Myung Duk Chung (Dél-Korea)

(állampolgárság)

South Korea

Lakóhely

A projekt a puhaság és a keménység egyesítésével tárja fel a különféle tárgyak előállításának új útjait.

Cím

GRABBY

Tervező

(állampolgárság)

Csoport neve: I DEAL

Nadezhda Abdullina (Oroszország) Marina Egorova (Oroszország)

Lakóhely

Oroszország

Leírás

Vágódeszka a speciális szükségletekkel élő emberek igényeihez rendelve.

Cím

Gravitációs toll

Tervező

(állampolgárság)

Jon Simmons (Egyesült Államok)

Lakóhely

Egyesült Államok

Leírás

A súly és a tapintás szimulációja által az eszköz összeköti a virtuális valóságot a fizikai tapasztalással.

Cím

PAPÍR BŐR

Tervező

(állampolgárság)

Hiroki Furukawa (Japán)

Lakóhely

Japán

Leírás

Az új, színpompás anyagot egymást részben fedő papírrétegek egyesítésével alkotják meg.

Cím

Primavera

Tervező

(állampolgárság)

Yael Reboh (Izrael)

Lakóhely

Izrael

Leírás

A furnérlemez és a laminált anyag egységéből a képzeletet beindító, egyedülálló karosszék jön létre.

Cím

VNWALLS KERT

Tervező

(állampolgárság)

Csoport neve: VNWALLS

Nguyen Tien Phuoc (Vietnám), Pham Anh Tuan (Vietnám),

Truong Ngoc Phu (Vietnám)

Lakóhely

Vietnám

Leírás

Aerofonikus palántázó gép a modern mezőgazdaság és farmgazdálkodási módszerek szolgálatában.

A LEXUS DESIGN AWARD

Az először 2013-ban megrendezett Lexus Design Award egy nemzetközi dizájnverseny a világ minden tájáról érkező, feltörekvő alkotók számára. A verseny a dizájnerek és alkotók támogatásával előmozdítsa a társadalmat érintő olyan ötletek megvalósulását, amelyek a jövőt jobb irányban alakítják. A verseny egyúttal egyedülálló lehetőséget teremt négy döntősnek, hogy mentoráltként nemzetközileg elismert dizájnerekkel dolgozhassanak együtt, terveikből prototípust készíthessenek, és azokat a nemzetközi dizájn legrangosabb eseményein állíthassák ki.

A LEXUS

1989-es színre lépése óta a Lexus világszerte közismertté vált kiváló minőségű termékeiről és ügyfelei példás kiszolgálásáról. A Lexus piacvezető hibridautó-gyártó a luxusmárkák között; termékei az innovatív technológia és az utánozhatatlan luxus legjavát kínálják. A márka folyamatos fejlődését új modelljeinek progresszív formavilága is hűen tükrözi: a Lexusok megjelenésének utánozhatatlan luxushangulatát a jellegzetes, orsó formájú hűtőrács, a dinamikus világítótestek és a gyönyörűen formázott vonalvezetés teremti meg.

Hamarosan folytatjuk! >>>