Ingram összetörte az autóját, Suborits duplázott a BuildIT Ózd-Salgó virtuális ralin

Az Európa-bajnok is megtisztelte a Hungarian Virtual Dirt Rally 2.0 Championship sorozatot és elindult a második versenyen. Sajnos már az első gyorson defektet kapott és két szakasszal később kiesett, , de ha ideje engedi, a következő futamon újból nekivág majd. A magyar virtuális ralibajnokság első murvás versenyén majdnem 600-an rajtoltak el. A szervezők nagyon nehéz körülmények elé állították az indulókat, aminek az lett az eredménye, hogy a mezőny fele nem ért célba. A világbajnokságban jelenleg ötödik helyen álló Suborits Péter ezúttal sem talált legyőzőre, magabiztosan nyert, de mögötte nagyon komoly csaták alakultak ki minden kategóriában.

Murvás pályák, szemerkélő eső, hatalmas levágási lehetőségek és a falevelek között megbújó kövek nehezítették meg a Hungarian Virtual Dirt Rally 2.0 Championship indulóinak dolgát a hétvégén. A bajnoki sorozat második fordulója a Dirt Rally 2.0 játék amerikai murvás szakaszain lett kijelölve és a négy szakaszonkénti szerviz, a Hardcore Damage beállítás mind ahhoz vezetett, hogy a vártnál többen elvéreztek. Szerencsére a versenyzői interjúkból kiderül: senki sem kereste másban a hibát, mindenki tudta és elismerte: aki hiba nélkül végig tudott menni a futamon, az már nyert.

Nem sikerült a célba érés a tavalyi nyíregyházi Rally Hungary futamon Európa-bajnoki címet szerző Chris Ingramnak sem, aki örömmel fogadta el a szervezők felkérését és szívesen versenyzett a magyarok ellen. „Az első gyorson már defektet kaptam és hibáztam a rajtnál, elfelejtettem pótkereket rakni az autóba…” – nyilatkozta a bajnokság zárt csoportjában a szimpatikus angol versenyző. „Próbáltam továbbmenni, végigszenvedtem magam még két szakaszon jobb hátsó defekttel, de aztán egy kanyarban nagyon lecsúsztam és nem tudtam befejezni a versenyt. Köszönöm a meghívást, bízom benne, hogy a Rally Hungary-n találkozhatunk!”

Ingram eséséről itt látható a videó:

Chris nem tudta befejezni, de azért sokan taktikusan és nagyon tempósan tudtak ezeken a pályákon is közlekedni. A leggyorsabb, az első futamhoz hasonlóan az a Suborits Péter volt, aki párhuzamosan a WRC hivatalos sorozatában is játszik,- egy másik programmal – és jelenleg az ötödik helyen áll.

Rally1 pilóták közül Hoffer Zsolt ugyan defekttel fejezte be a versenyt, de az előtte lévők is hibáztak, így 2.96 másodperccel nyert a Hungarian Police Rally Team pilótája.

1. Suborits Péter Ritmus ASE Volkswagen Polo GTI R5 Amatőr pilóta 53:19.619
2. Molnár Alex JB eRacing Garage Mitsubishi Space Star R5 Rallyongó +35.842
3. Tóth Alex Volkswagen Polo GTI R5 Média +1:01.050
4. Tóth Patrik Volkswagen Polo GTI R5 Rallyongó +1:22.116
5. Szőcs Attila Volkswagen Polo GTI R5 Amatőr pilóta +1:24.763

A bajnokság hivatalos honlapja:
https://www.duen.hu/bajnoksag/hungarian_virtual_rally_championship_2020

A verseny eredményei, versenyzői nyilatkozatok és videók:
https://rallylive.hu/buildit-ozd-salgo-rally