Ingyenes vezetéstechnikai tréningeken is tanulhatunk életmentő technikákat

Az Országos Mentőszolgálattal együttműködve indít Életmentők Programot a Groupama Biztosító

A magyarok 78%-a érdemesnek tartaná, hogy újraélesztéssel kapcsolatos képzésen vegyen részt, mert így vészhelyzetben bátrabban tudna segítséget nyújtani – derül ki egy friss kutatásból. A 11 országban jelenlévő Groupama csoport nemzetközi kampányt indít, melynek célja, hogy a következő években világszerte egymillió embert részesíthessen életmentő technikák elsajátításában. A csoport hazai leányvállalata, a Groupama Biztosító az Országos Mentőszolgálat segítségével valósítja meg Életmentők Programját, melynek keretében most 300 ingyenes, elsősegély technikákat is oktató vezetéstechnikai tréninget ajánl fel a Groupama Tanpályán – jelentették be az október 16-i Újraélesztés Világnapjának hetében.

A Groupama Biztosító számára hosszú évek óta kiemelt fontosságú a prevenció, melyet bizonyítanak mind az utakon történő balesetek megelőzésére, mind az emberi élet védelmére tett erőfeszítései. Idén a Groupama csoporttal közösen nemzetközi kampányt indítanak útjára, mellyel az elsősegélynyújtás és az újraélesztés fontosságára szeretnék ráirányítani a figyelmet. A következő években nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy minél többen részesüljenek elsősegélynyújtási és újraélesztési képzésben.

Bizonytalan, de tanulni kész a magyarok többsége

Fontos az oktatás, hiszen a Groupama Biztosító megbízásából készült legfrissebb kutatásából kiderült, hogy bár a hazai felnőtt lakosság többsége, csaknem háromnegyede az alapvető ismereteket már korábban, jellemzően a jogosítvány megszerzésekor elsajátította, mégis sokan érzik hiányosnak a tudásukat. 54 százalékuk úgy gondolja, hogy éles helyzetben nem rendelkeznének elegendő ismerettel és ez elbizonytalanítja őket. A válaszokból kiderül az is, hogy minden tizedik magyar került már olyan helyzetbe, amikor a környezetében valakinek újraélesztésre volt szüksége. Sokan azonban nem vállalkoznának újraélesztésre, elsősorban amiatt, mert tudás és tapasztalat nélkül nem akarnak nagyobb bajt okozni. Biztató ugyanakkor, hogy kiemelkedően magas, 78 százalék azoknak az aránya, akik szívesen vennének részt valamilyen képzésben, 57 százalékuk nyilatkozta, hogy bátrabban vállalkozna újraélesztésre, ha pontosan tudná, mit kell tennie, ezért is számít hiánypótlónak a Groupama Biztosító kezdeményezése.

A Groupama Biztosító és az Országos Mentőszolgálat között hosszú évekre visszatekintő szoros kapcsolat áll fenn. Az elmúlt években több projektben is együttműködtünk már, tavaly pedig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfeleinket érintő kampány keretében egy egészen kiemelkedő nagyságú, 380 millió forintos adománnyal támogathattuk a mentőket a betegek minél magasabb szintű ellátásában. Most ismét közösen dolgozunk egy fontos ügyért: azért, hogy minél többen merjenek és tudjanak segítséget nyújtani egy újraélesztés során. Büszkék vagyunk rá, hogy az Országos Mentőszolgálat bajtársainak közreműködésével valósíthatjuk meg Életmentők Programunkat, mellyel reméljük, hogy valódi segítséget tudunk nyújtani az életmentésben” – mondta el Bertrand Woirhaye, a Groupama Biztosító vezérigazgatója.

Évente több ezer ember élete lenne megmenthető azonnali újraélesztéssel

Nem csak a kutatás, a tapasztalat is megmutatja, hogy szükség van képzésekre. Magyarországon évente 7-8 ezer ember veszíti életét kórházon kívül, közterületen, munkahelyen, vagy lakásban hirtelen szívhalál miatt, miközben azonnal megkezdett újraélesztéssel többségük megmenthető lenne.

Az esetek többségében meg lehetne menteni a beteget, ha az éppen ott tartózkodó járókelők, munkatársak, vagy családtagok tudnának és mernének újraéleszteni. Ma már a mentőszolgálat ÉletMentő és SzívCity applikációja (mely bárki számára elérhető, ingyenesen letölthető a Google Play Áruházban és az App Store-ban) és a mentésirányítói is segítenek az életmentésben, de nyitva áll bárki előtt a kapu, hogy ezt meg is tanulhassa.

Ezen esetek közel harmada közterületen történik, ahol nagy eséllyel számíthatunk szemtanúk jelenlétére is. Sajnos a többség legfeljebb a mentőt hívja, de ő maga nem igen nyúl a bajba jutotthoz, és jó, ha tíz jelenlévőből egy akad, aki neki mer fogni az újraélesztésnek. Pedig, ha akár különösebb ismeretek nélkül is mernénk nekilátni az újraélesztésnek, azzal bizony életet menthetnénk.

Ne menjünk tovább, ha valaki a szemünk előtt esik össze, mert a beteg sorsát eldöntheti, mi történik az első 3-5 percben, milyen gyorsan kezdődik meg az újraélesztés, és mikor érkezik meg a professzionális segítség. Ezért ilyen esetben azonnal kérjünk a közelben is segítséget, késlekedés nélkül lássunk neki az újraélesztésnek és természetesen hívjunk mentőt!

Életmentő sofőrök – 300 ingyenes képzés a Groupama Tanpályán

Az utakon talán még fontosabb, hogy a gépjármű vezetője magabiztosan tudjon elsősegélyt nyújtani. Egy településektől távol történt balesetben, vagy az egyik utas rosszulléte esetén még nagyobb a jelentősége, ha a sofőr azonnal, még a mentők kiérkezése előtt meg tudja kezdeni az újraélesztést.

A Groupama Biztosító ezért Életmentők Programját az általa több mint 10 éve támogatott, az ország egyik legmodernebb vezetéstechnikai centrumában indítja el. Felajánlásának köszönhetően a Groupama Tanpályán október 16. és december 7. között összesen 300 fő vehet részt az ingyenes „Életmentő sofőrök” tréningeken, azaz olyan vezetéstechnikai kurzusokon, melyek során életmentő technikákat is elsajátítanak a résztvevők. A jogosítvánnyal rendelkező érdeklődők a Groupama Tanpálya honlapján, a www.tanpalya.hu weboldalon regisztrálhatnak, ezt követően vehetnek részt az ingyenes tréningeken.

Elsősegély kétkeréken

Nemcsak az utakon, de nagyvárosok forgalmas utcáin vagy tömegrendezvényeken is életet menthet a gyorsaság. Ezt a célt szolgálja az Országos Mentőszolgálat legújabb, jelenleg tesztelés, előkészítés alatt álló projektje, a kerékpáros mentősök szolgálatba állítása.

Az Országos Mentőszolgálat ma már a legkorszerűbb informatikai megoldásokat használja a működési adatainak elemzésére, így azonosíthatók olyan területek, ahol egy mentőkerékpáros jelenléte bizonyos meghatározott időszakokban indokolt lehet.

Folyamatosan vizsgáljuk, hogy milyen innovatív módszerekkel lehet tovább növelni a mentés hatékonyságát, a kerékpáros mentés témájában számos nemzetközi példa is rendelkezésünkre áll” – mondta Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.

Elsősorban a főváros belső, nagy gyalogosforgalmú területein a jelenlegi mentőkapacitáson felül, kiegészítő mentési formaként tervezzük kerékpáros elsősegélynyújtók rendszerbe állítását. Az elsődleges cél a beteg még gyorsabb elérése, a segítségnyújtás megkezdése. A program jövő tavasszal indulhat, de a feltételek kialakítása a Groupama Biztosító segítségével már folyik. Kedvező tapasztalatok birtokában a kiegészítő, kerékpáros mentési módszert a jövőben akár más városokban is alkalmazhatjuk, a gyors életmentést célzó program elektromos kerékpárok használatával a környezet terhelésének csökkentését is szolgálhatja” – tette hozzá a főigazgató.

A Groupama Életmentők Programunk tervezése közben értesültünk az Országos Mentőszolgálat hiánypótló kezdeményezésről. Nagyon előremutatónak tartjuk a külföldön már bevált kerékpáros mentőszolgálat magyarországi bevezetését, hiszen így a nehezen megközelíthető helyekre is rövid időn belül érkezhet a segítség, akár jóval a mentőautó érkezése előtt. Örömmel határoztuk el ezért, hogy támogatóként segítjük az első hazai mentőkerékpár szolgálatba állítását. Biztos vagyok benne, hogy tavasztól, amikor a kerékpáros mentőszolgálat is megkezdi működését, még nagyobb biztonságban érezhetik magukat a járókelők” – hangsúlyozta Bertrand Woirhaye, a Groupama Biztosító vezérigazgatója.