Itt az automatizált vezetéshez radarjeleket használó térkép is

Áttörést ért el a német Bosch és a holland térkép- és közlekedési információs szolgáltató, a TomTom az automatizált vezetéshez szükséges nagyfelbontású térképek fejlesztésében.

A gyáraival és fejlesztő intézetével hazánkban is jelen lévő Bosch, a technológiák és szolgáltatások szállítója a világon elsőként hozott létre lokalizációs réteget radarjelek alapján – a jövőben az automatizált vezetéshez szükséges nagyfelbontású térképekhez ezek nélkülözhetetlenek lesznek. Mostanáig erre a célra videoadatokat használtak.

A Bosch radar alapú útazonosítása egyedi visszaverődési pontok milliárdjaiból áll össze, melyek a radarjelek által elért helyeken – például védőkorlátokon vagy közlekedési táblákon – jönnek létre és segítségükkel leképezhető az út vonalvezetése. Az ilyen térkép alapján az automatizált járművek centiméteres pontossággal képesek meghatározni a helyzetüket egy adott sávban.
„A radar alapú útazonosítás az automatizált vezetés felé vezető út egyik mérföldköve. Segítségével az automatizált járművek mindenkor képesek megbízhatóan meghatározni a helyzetüket” – jelentette ki dr. Dirk Hoheisel, a Bosch igazgatótanácsának tagja. A Bosch radar alapú útazonosításának óriási előnye a stabilitás: a járművek helyzet-meghatározását a kizárólag video-adatokkal végző térképektől eltérően a radar alapú útazonosítás éjszaka és rossz látási viszonyok között is megbízhatóan működik. A Bosch radar alapú útazonosítása ráadásul kilométerenként csak öt kilobájtnyi adatot továbbít a felhőbe – a video-térképek kétszer ekkora adatmennyiségével szemben. Az első járművek várhatóan legkésőbb 2020-tól továbbítanak radar alapú útazonosítási jeleket Európában és az Egyesült Államokban.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy a Bosch partnereként kiegészítő helyzet-meghatározási adatokat tudunk bevezetni a radar alapú útazonosítás formájában. Ezzel minden szempontból sokkal stabilabbá válik az automatizált járművek saját helyzet-meghatározása” – mutatott rá Harold Goddijn, a TomTom elnök-vezérigazgatója. A két vállalat már a 2015 júliusa óta tartó együttműködése révén nagy erőkkel dolgozik a radar alapú útazonosításon, és nagy felbontású TomTom-térképbe beépítésén.
A Bosch piacvezető a 77 GHz frekvenciasávú radarérzékelők területén, ezek hatótávja akár a 250 métert is elérheti. Összehasonlításként érdemes megemlíteni, hogy a video-érzékelők hatótávja legfeljebb 150 méter lehet. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogyan lehet a meglévő radarérzékelőket ehhez a feladathoz átalakítani. Vezetéstámogató rendszereknél – például automatikus vészfékezésnél vagy adaptív sebességtartó (ACC) automatikánál – használva az érzékelőkkel mozgó tárgyak észlelhetők.
A radar alapú útazonosítás előállításához azonban az érzékelőknek az álló tárgyakat is érzékelniük kell, ehhez viszont át kellett alakítani a radarérzékelőket. A Bosch-radarérzékelők következő generációja már képes lesz a radar alapú útazonosításhoz szükséges adatok biztosítására. „A következő években piacra kerülő, a holnap támogatási funkcióival ellátott autóiban már ott lesz a jövőbeli automatizált járművekhez szükséges térkép” – szögezte le Hoheisel.
Az automatizált vezetéshez nélkülözhetetlen nagyfelbontású térképek az érzékelők képességein túlmutató információkat szolgáltatnak. A jelenleg használt navigációs eszközök térképeitől eltérően ezek a térképek több rétegből állnak.
Lokalizációs réteg: az adott sávban haladó automatizált jármű a lokalizációs réteggel képes meghatározni helyzetét – ezt a réteget a Bosch radar alapú útazonosítása és egy videó alapú kiegészítő helyzet-meghatározási térkép alkotja. Ez veti össze a tárgyakra vonatkozóan a surround érzékelőktől kapott információkat a lokalizációs rétegből származó információkkal. A jármű így tudja meghatározni az ezekhez a tárgyakhoz viszonyított helyzetét. 
Tervezési réteg: a tervezési réteggel számíthatók ki automatizált vezetés közben az egyéni manőverek (útvonaltervezés). A tervezési réteg az út vonalvezetéséről, a közlekedési táblákról és a sebességkorlátozásokról, valamint a kanyarokról és az emelkedőkről is tartalmaz információkat. Az automatizált jármű például a sávváltások idejének meghatározásához is használhatja a tervezési réteget.
Dinamikus réteg: a dinamikus réteg tárolja a gyorsan változó forgalmi helyzetekre (például torlódásokra, építkezésekre és veszélyekre), valamint a szabad parkolóhelyekre vonatkozó információkat.
Az automatizált vezetéshez szükséges nagyfelbontású térképben lévő minden egyes réteget rendszeresen – a dinamikus réteget pedig valós időben – kell frissíteni. „A nagyfelbontású térkép folyamatos frissítéséhez körülbelül egymillió járműből álló flottákra lesz szükségünk Európa, Észak-Amerika és az ázsia-csendes-óceáni térség autópályáin” – jelentette ki Hoheisel. Az egyes rétegek aktuális adatait a járművek fedélzeti érzékelői haladás közben generálják. A radarérzékelők adatait kommunikációs dobozok – például a Bosch hálózatba kapcsoltsági vezérlőegysége – továbbítják a járműről a gyártók felhőjébe, onnan pedig a Bosch IoT felhőbe. A Bosch az összes hagyományos térképformátum-mal kompatibilis radar alapú útazonosítást ennek segítségével hozza majd létre. A TomTom feladata egyebek között beépíteni a térképbe, majd továbbítani a radar alapú útazonosítást.