Jankel Hunter

Hamarosan eljön az idő, amikor a gyalogságot robotkutyák és drónok váltják fel a harcászatban. Ma még azonban hús-vér katonák hajtják végre a műveletek többségét, nekik pedig valahogy el kell jutniuk A-ból B-be. Az ehhez rendelkezésükre álló járművek globális kínálata zavarba ejtően gazdag, és némelyikük nemcsak katonai, de autós szemmel nézve is érdekfeszítő. Ezekből mutatjuk be most a tíz legérdekesebbet.

A speciális feladatokra tervezett, különleges műszaki paraméterekkel bíró katonai járműveknek mindig is megvolt a civil rajongótábora. Az internet megjelenésével aztán annyi minden egyébhez hasonlóan ez a terület is átláthatóbbá, szélesebb körben megismerhetővé vált.

Míg harminc évvel ezelőtt a világhíradókból tájékozódó nagyközönség azt hihette, nincs élet a Humvee-n túl, ma már néhány kattintással felderíthetjük a könnyű harci járművek sokszínű világát. Az átlagember persze egészen más szemmel nézi ezeket a gépkocsikat, ami azok fejlesztőit is óhatatlanul befolyásolja. Míg az esztétikum, az egyedi megjelenés korábban sokadrangú szempont volt egy katonai célú jármű fejlesztése során, a gyártók ma már a célszerűség és a megbízhatóság követelményein túl arra is ügyelnek, hogy újdonságaik megjelenésükkel elérjék a közönség egyre magasabb ingerküszöbét.

A külcsín bűnét mi sem tagadjuk: összeállításunkban főleg olyan járművek szerepelnek, amelyek harcászati funkciójukon túl az átlagos autórajongók szívét is képesek megdobogtatni. Az autonóm mobilitási technológiák fejlődésének ütemét elnézve egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy tíz év múlva is hasonló modellek szolgálják majd ki a világ fegyveres erőit – addig gyönyörködjünk tehát bennük, amíg lehet.

Jankel Hunter

A brit Jankel Armouring egy meg nem nevezett délkelet-ázsiai ügyfele megrendelésére fejlesztette ki a járőrszolgálatra és terrorelhárító feladatokra optimalizált Huntert. A gépkarabélyok és támadó kézigránátok ellen hatásos védelmet nyújtó jármű akár 2+6 személy szállítására alkalmas. Külső fegyverzet helyett olyan speciális rendszerekkel szerelhető fel, mint a mentést vagy behatolást lehetővé tevő C-TAS létrarendszer. A Hunter vázszerkezetét és hajtásláncát a Toyota Land Cruiser adja; a 170 lóerős, 4.2 literes dízelmotor 120 km/h végsebességet és 1000 kilométeres hatótávolságot biztosít; a defektmentes abroncsok sérülése esetén további 50 kilométert tehet meg a jármű, amely opcióként 4.0 V6 benzinmotorral és 4.5 literes, nyolchengeres dízellel is rendelhető.

jankel mission module

smartermedia