Január elsejétől több vonalon használhatják az utasok a Dél-Buda Zónabérletet

A MÁV és a Volánbusz egységes stratégiai irányítása keretében az összehangolt menetrendi kínálat és az egységes értékesítési felületek kialakítása felé egy újabb lépést tesz a közösségi közlekedés versenyképességének javítása érdekében. Január 1-jétől már a Budapest–Győr vonal Budapest-Kelenföld és Törökbálint közötti szakaszán közlekedő vonatokon is lehet utazni a Dél-Buda Zónabérlettel. A tavaly májusban a Volánbusz járataira bevezetett bérlet előnyeit Budaörs és Törökbálint lakossága már a vasúti utazáskor is kihasználhatja.

Bár az utasok elégedettek a Dél-Buda Zónabérlettel, azonban annak hátrányát az jelentette, hogy a bérlet által lefedett területen keresztülhaladó vonatokon nem lehetett felhasználni. A változatlan árú, de január 1-jétől már több szolgáltató járatán is felhasználható bérlet elősegítheti, hogy minél többen válasszák a biztonságos közösségi közlekedést. A MÁV-START a Dél-Buda Zónabérletet a vonatokon csatlakozóbérletként fogadja el a Budapest-bérlet mellé, így a kettő kombinációjával Törökbálinttól egészen a Déli, illetve a Keleti pályaudvarig lehet utazni az elővárosi vonatokon. A Budapest–Tatabánya vonalszakaszon évente közel 4,5 millióan utaznak és az egyik legsűrűbb menetrendi struktúrával rendelkezik. Modern, kényelmes FLIRT motorvonatokat vehetnek igénybe az utasok, de várhatóan 2022-től az emeletes KISS motorvonatokat is forgalomba állítja a vasúttársaság.

A Volánbusz a Közlekedéstudományi Intézettel (KTI) közösen – a térségi önkormányzatok bevonásával – 2019. május 11-étől vezetett be új menetrendi struktúrát a Budakeszit, Budaörsöt, Diósdot és Törökbálintot magába foglaló dél-budai agglomerációs térségben. Az új közlekedési rendben akkortól jelentős mértékben javult az említett településeken lakók fővárosi eljutási lehetősége. Jóval több járat indul – Budakesziről már közvetlenül is – az M4-es metróhoz, könnyebb eljutási lehetőséget biztosítva Budapestre. Emellett az egyes településeken belül is javult a közösségi közlekedés elérhetősége, a korábban ellátatlan településrészeket kiszolgáló járatoknak, illetve útvonalaknak köszönhetően. Az új menetrend kialakítása során az agglomerációs és az elővárosi buszok által nyújtott kiszolgálás minél nagyobb fokú integrációja volt a cél, nemcsak menetrendi, hanem tarifális szempontból is. Dél-Buda Zónabérlet néven egy új díjterméket is bevezettek, melynek megvásárlásával az utasok gyakorlatilag egyetlen, a 10 kilométeres övezetre szóló bérlet áráért, 9580 forintért (90%-os diákkedvezménnyel pedig 960 forintért) megvásárolt bérlettel az érintett települések vonatkozásában közlekedő valamennyi autóbusz-járatot igénybe vehetik. Ehhez csatlakozott január 1-jétől a MÁV-START is. A Dél-Buda Zónabérletet a BKK pénztáraiban vásárolhatják meg az utasok. 

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság