Januárban 8,5 százalékkal csökkent a román járműgyártás

    Januárban 8,5 százalékkal csökkent a román járműgyártás a tavalyi év első hónapjához mérten – adta hírül kedden a Ziarul Financiar című román gazdasági újság elektronikus kiadásában.

Begurulva – Autó- és kütyümustra podcast info >>>

    Az idei év első hónapjában a két román járműgyártó, a francia Renault tulajdonában levő Dacia és az amerikai Ford összesen 35 171 járművet gyártott a tavalyi év első hónapjában jegyzett 38 431 járműhöz képest, ami 8,5 százalékos csökkenés. Ebből 15 816 járművet a Dacia állított elő, 19 355-öt a Ford. Az újság felhívta a figyelmet arra, hogy először sikerült a Fordnak több járművet összeszerelnie a romániai üzemében, mint a Daciának.


    A román autógyártók egyesületének adatai szerint tavaly januárban is csaknem 11 százalékos csökkenést jegyeztek fel a járműgyártásban, hiszen 2020 első hónapjában még 43 043 járművet szerelt össze a Dacia és a Ford. Ez azt jelenti, hogy a két évvel ezelőtti adatokhoz képest 18 százalékkal esett vissza a romániai járműgyártás.


    Mindkét gyártót sújtja az elektromos félvezetők globális hiánya. Ennek a ellenére a Ziarul Financiar szerint a Ford romániai üzemének januárban sikerült folyamatosan működnie, míg a Dacia egyes napokon leállásra kénszerült.


    Tavaly a két gyártó összesen 420 755 járművet állított elő, 4 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban.