Japánban már bemutatkozott a C+walk S, a Toyota gyaloglást segítő új mobilitási eszköze

Toyota a ’Mobilitást mindenkinek’ stratégia soron következő lépéseként bemutatta Japánban a C+walk S-t, a gyalogosok mozgását segítő modellt, amely a harmadik a vállalat új C+walk névre keresztelt mobilitási eszközeinek sorában. A japán autógyártó és mobilitási szolgáltató emellett továbbfejlesztette az álló típusú C+walk T-t, valamint a maximum 60 km/órás végsebességre korlátozott minóautó C+podot is.

A japán népesség elöregedésével összefüggésben egy felmérés kimutatta, hogy a 75 év felettiek körülbelül 20 százaléka 100 métert jelölt meg azon távolságként, amelyet nehézségek nélkül meg tud tenni. Azt is közölték, hogy a 75 év felettiek aránya azok körében, akik kimozdulnak otthonról, 10 százalékkal alacsonyabb, mint a 65 év alattiak esetén, a jogosítvánnyal nem rendelkezők esetén pedig még rosszabb a kép – ők körülbelül 20 százalékkal ritkábban tudnak kimozdulni. A fizikai képességek általában csökkennek az életkorral, ami korlátozza a napi tevékenységeket, például a vásárlást és a kirándulást. A Toyota továbbra is számos lehetőséget kínál ügyfelei számára a „Mobilitást mindenkinek” megvalósítására. Minden vásárló számára életszakaszának megfelelő mobilitási lehetőségeket kínál, a helyi közlekedésként könnyen használható C+podtól a járdán használható C+walk sorozatig. Ennek a megközelítésnek a középpontjában az emberekre összpontosító, jobb mobilitási társadalom megteremtése áll. A Toyota célja, hogy bővítse felhasználói tevékenységi körét, támogassa függetlenségüket, és minél több embernek örömet okozzon.

A Toyota Japánban vállalatokkal és önkormányzatokkal is együttműködik egy új üzleti modell kutatásán a C+pod és C+walk sorozat segítségével, hogy a Toyota márkakereskedőkkel együtt kielégítse a helyi közösségek igényeit. Például a helyi önkormányzattal együttműködve a C+walk S-t április óta használják a lakosok és a turisták mozgásának elősegítésére a Fukusima prefektúrában található Hanawa Town állomáson. A Toyota fel fogja tárni, milyen lehetőségek rejlenek ezekben a mobilitási járművekben, hogy kiegészítsék a regionális közlekedést egy jobb mobilitási társadalom kialakítása érdekében.

A CIKKNEK MÉG NINCS VÉGE!
LAPOZZ (a hirdetés alatt) A KÖVETKEZŐ OLDALRA!