JETTA néven indul a Volkswagen új márkája Kínában

  • Az új JETTA márkát új logó, egy dinamikus nagy J betű jelképezi
  • A modellkínálat egy szedánból és két szabadidő autóból (SUV) áll
  • A JETTA főként a fiatal fogyasztókat célozza meg.


Az új JETTA márkával a Volkswagen szeretné még hatékonyabban kihasználni kínai piaci lehetőségeit. A nagy városokon, mint Peking vagy Sanghaj, és az ezek régióin kívül elhelyezkedő sokmilliós városokban élők esetében az autótulajdonosok száma még mindig alacsony, bizonyos esetekben 1000 lakosra kevesebb, mint 100 gépkocsi jut. Ugyanakkor a bővülő középosztály tagjai is egyéni mobilitásra törekednek első saját gépkocsijuk megszerzése révén. Az új JETTA márkával a Volkswagen különösen ezeket a fiatal kínai ügyfeleket kívánja megcélozni. A JETTA modell kínálat, amit a FAW-Volkswagen Csengtu-ban gyárt, egy szedánt és két szabadidő autót (SUV) jelent, az értékesítést a tervek szerint az év harmadik negyedévében kezdik meg.


Jürgen Stackmann, a Volkswagen Igazgatótanácsának értékesítésért felelős tagja ezzel kapcsolatban elmondta, hogy “a JETTA-val a legfelsőbb kategóriában töltünk be egy piaci rést, ami a kínai piac megközelítőleg egyharmadát jelenti, és amelyet főként a helyi márkák szolgálnak ki. Ilyen módon jelentős mértékben növelhetjük piaci részesedésünket.”


A JETTA a legismertebb