Jobb később, mint soha! a szakadó eső ellenére, viharos szél miatti porviharokra figyelmeztet az Útinform

Egy hete “elfelejtették” kiadni a figyelmeztetést, most gondolták, bepótolják – annak ellenére is, hogy szakad az eső…

    Erős, viharos széllökésekre és porviharok miatt lecsökkenő látótávolságra figyelmeztetett szerdán az Útinfom a honlapján.

    Azt írták, erős, viharos széllökésekre kell számítani elsősorban a Dunántúlon, főként a Badacsonyban és a Balaton-felvidéken, valamint a Tiszától keletre eső tájakon, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.


    A viharos erejű szél sok helyen hordja és viszi a homokot vagy a port, porvihart kavarva, így a látótávolság is lecsökkenhet a közutakon – hívták fel a figyelmet.


    Megjegyezték: a hegyvidéki, illetve a fákkal határolt utakon, illetve a mellékutakon bárhol lehet letöredezett faágakra vagy kidőlt fákra számítani.


    Az Útinform azt kérte az útra kelőktől, vezessenek kellő figyelemmel.