“Jobban kellett nyomni, mint gondoltam…”

Velenczei Ádámék negyedik helyen végeztek a bajnokság hatodik futamán, az Ózd Rallye-n. A Velenczei-Vánsza duónak eddig ez a legrosszabb eredménye az idén, ennek megfelelően a dolgok jelen állása szerint ennek a versenynek az eredményét kell minuszolniuk. Ádám nincs elkeseredve, az utolsó versenyen, a másfeles szorzójú Zemplén Rallye-n még bármi megtörténhet és matematikailag még mindig van esélye a bajnoki címre a Topp-Cars Rally Team színeiben versenyző párosnak.

Hatalmas tempó és nagyon minimális különbségek. Talán ez jellemezte leginkább a pénteki prológ után egy versenynapba tömörített Ózd Rallye-t. A futamon nagyon kiélezett küzdelem után az abszolút negyedik helyen végzett a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt – SKODA Fabia Rally2 Evo egység.

Az első szakaszunk jól sikerült, aztán Sátán volt egy kis gondunk a gátlókkal, ez rányomta a bélyegét a következő szakaszra is. Bezsákoltunk 5-6 másodpercet, ami aztán végig kisért minket. Az utolsó körben próbáltuk megnyomni, jól is sikerült az első két gyorsasági a körön, a PowerStage-en sikerült második időt mennünk. 3.7 másodpercre voltunk Ferikétől az utolsó szakasz előtt, rápróbáltunk, de a körgyors elején volt két hibánk, egy-egy másodperc bent maradt és akkor már tudtuk, ezt nem erőltethetjük tovább, behoztuk célba az autót, végül a negyedik helyen végeztünk.”

A bajnokságban továbbra is a harmadik helyen állnak Ádámék. „Ez idén a legrosszabb eredményünk, sajnos ezt kell eldobnunk. Nagyon jó meccs volt, örülök, hogy az utolsó körben mindenki nyomta és ennek ellenére mi tudtunk a világbajnok mögött a legjobb magyar páros lenni mind a domaházai szakaszon, mind pedig a PowerStage-n. A körgyors mumus kicsit talán… Jobban mentünk rajta, mint tavaly, de így is mindig maradt még benne. Nem voltak nagy különbségek, de mindig benne maradt egy kicsi.”

Az utolsó kör nagyon nehéz volt, a sötét és a rengeteg felhordás megnehezítette a mezőny dolgát. Szerettünk volna előrébb végezni, az első háromban mindenképp. Nincs dráma, azt a pár tizedet kell még megtalálnunk. Azt gondolom, a Zemplénben nem lesz ennyire szoros a küzdelem, annyira változatosak a pályák, sokkal nagyobb különbségek tudnak kijönni azokon a szakaszokon. Minden másodperc számítani fog, hiszen másfeles szorzójú a verseny. Mads már elhúzott kicsit, igazából ahogy számoltuk, már szinte csak matematikailag lehetünk bajnokok, de természetesen mindent megteszünk a legjobb eredmény elérése érdekében.” – mondta Ádám már a következő, a zárófutamra gondolva.

Jó volt meccselni Mixiékkel, látszik a versenyzésükön a külföldi rutin. Talán elegánsabb lett volna, ha a céldobogó után nem állnak be a parc fermébe és nem szólnak bele a pontokba, hiszen hárman nagyon nagyon komoly meccset vívunk a bajnokságban, de így döntöttek és nekünk ezt el kell fogadni.”

A bajnokság zárófutama a VIII. Zemplén Rallye, ami Szerencs központtal, november 11-13. között kerül megrendezésre.