Jövőre az összes IC+ kocsit forgalomba állítja a MÁV-Start

    Az összes IC+ kocsit forgalomba állítja 2022-ben a MÁV-Start, a 35 megrendelt 1. és prémium osztályú szerelvényből 10 már most is közlekedik – közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.

Kattints ide, és hallgass podcastokat!

    A korszerű vasúti kocsik a Záhony-Nyíregyháza-Budapest, valamint a Sátoraljaújhely-Miskolc- Budapest vonalak több intercity-járatában (IC), és a kör-IC vonalán közlekednek, de jövőre már Nyugat-Magyarországon is viszik majd az utasokat. Az emelt szintű szolgáltatás népszerű, a jegyköteles kocsik prémium fülkéjét november közepe óta csaknem 2900 utas választotta – írták.


    Az IC+ kocsikat kormányzati támogatással rendelték meg, az 1. és prémium osztály október óta közlekedik. A szerelvények Szolnokon készülnek. A járműállomány fejlesztése folyamatos, az IC+ család következő tagja a 2024-re elkészülő vezérlőkocsi lesz – tették hozzá.


    A MÁV-Start IC+ programjában elsőként, 2019 júliusában 20 darab 2. osztályú IC+ kocsi készült el – olvasható a MÁV-Start korábbi közleményében. Az 1. és prémium osztályú kocsikat idén szeptemberben mutatták be.